.

11 hónapos kislányát hagyta a forró autóban..A járókelők már csak az élettelen testet emelték ki..


Az élettelen kislány láttán a járókelők értesítették a mentőket, de sajnos későn.

Pénteken életét vesztette egy mindössze 11 hónapos kislány Virginia államban, miután édesapja véletlenül az autóban felejtette őt. A terepjáró gyerekülésében élettelenül ülő gyermeket délután öt órakor fedezték fel járókelők, akik azonnal értesítették is a mentőket, de a pici végül a kórházba szállítása után nem sokkal örökre lehunyta a szemét.

Állítólag az apa miután hazatért, a ház elé állt a terepjáróval, majd lepihent egy kicsit és később egy másik gyermekéért már egy másik autóval ment el napközibe. Közben pedig teljesen megfeledkezett 11 hónapos kislányáról, akit hosszú órákig a tűző napon álló családi terepjáróban hagyott.


A kisbaba halálának okát csak a boncolás után tudják majd megemlíteni, de múlt pénteken azon a környéken szokatlanul nagy meleget, 29-32 Celsius-fokot mértek. Az apa ellen egyelőre nem emeltek még vádat, de mivel nagy valószínűséggel figyelmetlensége és gondatlansága okozta a lánya halálát, később bíróság elé kell majd állnia.

Az Egyedült Államokban idén már öt olyan kisgyermek vesztette életét, akit hosszú órákra autókban felejtettek. És az igazi nyári időszak még csak most veszi kezdetét...

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék