Elraboltak és megerőszakoltak egy érdi 15 éves lányt


Elraboltak és megerőszakoltak egy érdi 15 éves lányt


 Frissítés: ❗️ Nem tuszkolták be egy fekete autóba. ❗️
Nem rabolták el és nem erőszakolták meg az érdi 15 éves lányt. Pedig ő és barátja ezt állították és így terjedt a közösségi médiában is. Kiderült, csak kitalálták.

A lányról látleletek készültek, közterületi térfigyelő kamerákat elemeztünk, tanúkat kutattunk.

Később bebizonyosodott, hogy a bejelentésnek nincs valóságtartalma. A két tinédzser bevallotta, csak kitalálták az emberrablást, hogy ne derüljön ki: az egész napot együtt töltötték. Hogy meséjük még hihetőbb legyen, a lány elszakította ruháját, összekoszolta magát, haját összekócolta. A testén lévő hámsérüléseket pedig barátjával együtt okozta.


Ismeretlen támadók hétfőn reggel betuszkoltak egy autóba egy fiatal lányt Érden, majd elvitték valahová és megerőszakolták. Ezt követően kitették egy helyi utcában, majd ott hagyták.

Az Origo információi szerint az anya már reggel bejelentette lánya eltűnését a rendőrségen, mivel az nem jelent meg az üzletben, ahol a gyakorlatát tölti. Ezt követően nem csak a hatóságok, de a társai is keresni kezdték a kamasz lányt.

A lap úgy tudja, ezek után a rendőrséget azzal hívták fel ma délután, hogy a 15 éves lányt berángatták egy autóba az egyik érdi étterem előtt, elvitték és megerőszakolták. A támadók ezután a Néra utcánál tették ki, ahol valószínűleg a járókelők találtak rá. A ruhája elszakadt, illetve felületi sérülések is látszottak rajta. A Origo úgy tudja, a lánynak véres volt a fehérneműje is, amikor rátaláltak. A kislány a támadást megelőzően még szűz volt.

Az Origo az esettel kapcsolatban kereste a rendőrséget, akik elmondták, hogy fél ötkor kaptak egy hasonló tartalmú bejelentést.

„A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság haladéktalanul megtette a szükséges intézkedéseket, megkezdte a körülmények tisztázását. A bejelentésben megnevezett lány meghallgatása és orvosi vizsgálata folyamatban van" – írták a válaszukban.