8 éves kisfiút molesztált egy 69 éves békés megyei idős bácsi


8 éves kisfiút molesztált egy 69 éves békés megyei idős bácsi


Egyik nap nem ment haza időben a játszótérről egy 8 éves kisfiú. Édesanyja utána ment, ahol kiderült, hogy egy ideje egy 69 éves volt rendőr házában tölti az idejét. A férfi alkohol itatott vendégével, utána fajtalankodott vele. Több gyerek is eljárkált az „idős bácsihoz”.

Egy 69 éves férfi 2019 augusztusában a saját udvarára becsalta és házában fajtalankodott a 8 éves kisfiúval a Békés megyei Kötegyánban.

Az esetről a fiú édesanyja beszélt a Beol.hu-nak és elmondta, hogy gyerekei és azok barátai délutánonként a játszótérre mentek és este fél 8-ra mindig hazaértek. Egyik alkalommal a kisfiú nem ment időre haza, de az édesanyja nem gondolt semmi rosszra. Másnap ugyanez történt, ekkor az édesanyja utána ment a játszótérre, ahol nem találta a fiát. A játszótársaktól tudta meg, hogy „az öreg bácsinál” lehet. Az asszony elment a nyugdíjas férfihoz, és elhozta onnan a gyerekét, ahol az övén kívül mások is voltak.


Amikor kérdőre vonta a fiát, ő elmondta, hogy az idős férfi pénzt ígért, ha a gyerekek az udvarban összegyűjtik a szemetet, de segített nekik biciklit javítani, emellett pedig cigivel, sörrel és borral kínálta a 10 év alatti gyerekeket. A fiúról a házban lekerült a nadrág, az idős férfi fajtalankodott vele és a testvérével is próbálkozott. A kirendelt pszichológusok és pszichiáterek megállapították, hogy a gyerek igazat mond, az anyja pedig nagyon elkeseredett, hogy fiában örökre nyomot hagy az abúzus.

A Gyulai Járási Ügyészség 2019 szeptemberében kezdeményezte az akkor 69 éves kötegyáni férfi, B. M. előzetes letartóztatását 12. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntette, valamint 4 rendbeli züllött életmód folytatására rábírásával elkövetett kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, írja a Narancs.hu, a bíróság pedig helyt adott a kezdeményezésnek.

A Narancs.hu-nak több, egymástól független forrásból úgy tudja, hogy a vádlott korábban rendőr volt, ezt azonban sem a rendőrség, sem az ügyészség nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolták.

A Narancs.hu értesülései szerint öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette és két rendbeli tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy most 70 éves kötegyáni férfi ellen, aki korábban rendőrként dolgozott.