10 testi tünet, ami egyértelműen jelzi, hogy baj van veled


10 testi tünet, ami egyértelműen jelzi, hogy baj van veled

 A szakemberek szerint a jég megkívánása, vagy a sóra való vágyakozás egy olyan belső probléma kivetülése, amiről nem biztos, hogy tudatosan tudunk. Figyeljünk oda, mert ezek a jelek mindig valamire fel szeretnék hívni a figyelmet. 

Készítettünk egy listát a 10 leggyakoribb olyan testi jelről, amiket általában figyelmen kívül hagyunk, de valójában nagyon is kéne rá figyelni.


1, zsibbadó vagy bizsergő láb- talp 


Sok esetben lehet a fáradtság jele, de a legijesztőbb betegség, amely szintén ezt a tünetet okozza, az a nyugtalan láb szindróma. Ez legikább éjszaka jelentkező probléma, és alig tudunk róla valamit.&nbsp;</p><p><br /></p>


Szúr, görcsöl, nyom, fáj, hasogat. Betegnek érezzük magunkat. Betegek is lehetünk, de azért érdemes végiggondolni, hogy a tünetek elsősorban üzenetek. A lélek üzenetei.




Azt mondják sokan, a test a lélek térképe. Amilyen hatások érik a lelkünket, ahogy befogadjuk, elfogadjuk, megértjük, feldolgozzuk a minket ért hatásokat, a test azok nyomán reagál. Ha elakadásaink vannak, ha képtelenek vagyunk megbirkózni egy-egy életeseménnyel, ha haragban vagyunk valakivel és megkövesedik, nem oldódik a harag, azt jelezni fogja a test.


Ha haragban vagyunk önmagunkkal, bűntudattal küzdünk, kétségeink vannak, elbizonytalanodtunk, szintén megjelenik a test egészségében. Megbetegszünk. Fájni fog, fázunk, forog a világ.


Eltérőek a megküzdési stratégiák


Természetesen nem fogadja el mindenki ilyen könnyedén ennek elméletét, sőt, akad, aki sértőnek érzi, és úgy véli, éppen elég magával a betegséggel megküzdenie – köszöni szépen, nem kér a plusz teherből, hogy esetleg „magatartása”, vagy egy helyzetre adott válasza váltja ki a betegséget. Például az el nem engedett harag a szülővel, önmagával vagy élete párjával szemben… Nem akar plusz bűntudatot és nem szeretné a lélek boncolgatását sem.


Én ezt is értem, nem könnyű szembenézni önmagunkkal, traumáinkkal, a szörnyekkel a szekrényben. El kell fogadni ezt is: ha nagy az ellenállás, a „kioktatás” vagy a másra kényszerített (vélt) igazság csak olaj a tűzre. Ők más módon küzdenek meg az élettel.



Forrás: Unsplash/Eli DeFaria

Én is hadakoztam sokáig, mert működésem alapja az önállóság, és nagyon öntudatos vagyok. Meg makacs, és ha lehet, ne mondja meg senki nekem a tutit.


A szörnyecskéimmel is békében vagyok, ne nyitogassa senki a szekrényem. Majd megoldom én. Megoldom egyedül, nem kellenek cifra, hangzatos elméletek a lélek és a test működésének összefüggéseiről, harmóniáról.


Érteni szeretném, mi történik velem és mi az oka


Aztán egyszer csak arra ébredtem, hogy megborult a világ körülöttem. Írtam már erről. A pánikról, hogy mi történik velem, bennem, körülöttem. Hogy lehet, hogy a koromsötét szoba csukott szem mellett is forog velem? Hogy lehet, hogy nincs kapaszkodó? Hogy kicsúszik a talaj a lábam alól?


Hát így. Nincs kapaszkodó. Nincs talaj a lábam alatt gyerekkorom óta. Csak elhitettem magammal (mert élni KELL), hogy így is működőképes vagyok. Az is voltam jó ideig, de azért ott a lélek mélyén nyilván régóta forgott a körhinta – hintába rántotta a testet is. Bizalom, önbizalom. Szembenéztem a bajjal, kértem segítséget (én aztán tudom, milyen nehéz ezt a lépést megtenni), átgondoltam a helyzetet, beláttam, mi volt a konkrét kiváltó ok és váltottam, változtattam. Nem szédülök.


Akad más üzenet. Apróbb, nem annyira ijesztő üzenet, mint a szédülés ugyan, de most már fogékonyabb vagyok a lelkem nyelvére. Dekódolok. Érteni szeretném, mi történik velem és mi az oka.


Érdemes figyelni a testünket, és jelzéseit visszavezetni azokra az okokra, ahonnan erednek. Mert a jövőben esetleg megelőzhetők a problémák vagy időben „állunk le”, lépünk ki, vagy lépünk tovább számunkra káros helyzetekből.


A lélek üzeneteinek egyik legismertebb szakértője Rüdiger Dahlke, aki több könyvön keresztül is boncolgatja a lélek és a test összefüggéseit.


Az ő nyomán vázolunk néhány nagyon tipikus léleküzenetet:


Alhasi görcsök: félelmet, bizonytalanságot élsz át.

Allergia: az allergén anyag által szimbolizált tulajdonságot utasítod el, pollenallergia esetén például a szexualitást, szőrallergia esetén a kedvességet és szeretetet.

Alacsony vérnyomás: félelem a felelősségtől, nem mersz belevágni „nagy dolgokba”, pedig tudod, hogy képes vagy rá.

Állkapocs-problémák: el nem engedett harag, bosszúvágy emészt, titokban agresszív gondolatok gyötörnek.

Álmatlanság: félelem kínozhat, nyugtalanság vagy bűntudat bánt. Továbbá rettenetesen félsz a kiszolgáltatottságtól, a kontrollvesztéstől és az igazságtalan támadásoktól.

Asztma: túl sok sebet szereztél rövid idő alatt, nem vagy képes többet feldolgozni, betelt a pohár.

Bőrbetegségek: elfojtott haragot jeleznek, illetve az emberekhez fűződő kapcsolataidat is jelzik. A bőrbetegségek a többiek elutasítását, bezárkózást üzennek.

Candidiázis: szétszórttá váltál, nem tudod kézben tartani a dolgaidat, esetleg érzelmi problémák. Például bizalmatlan vagy párkapcsolatodban, miközben iszonyúan vágysz a biztonságra.

Kötőszövet-gyulladás: gyermekkori traumákat nem tudsz elengedni, ragaszkodsz a múlt sérelmeihez, plusz félsz a felnőtt élet döntéseitől.

Cukorbetegség: nem áradhat a benned lévő szeretet, visszafogod magad, miközben vágyod, hogy szeressenek téged.

Csalánkiütés: hajlamos vagy eltúlozni a téged ért sérelmeket, túlreagálsz helyzeteket.

Elhízás: boldogtalannak érzed magad és boldogtalan a jövőképed is. A pluszkilók mögé rejted szép nőiességedet.

Emésztési probléma: egyértelműen a problémák feldolgozásának akadályát jelzi. Képtelen vagy megemészteni valami téged ért sérelmet.

Természetesen nem ennyire egyenesek az összefüggések, mint ahogy az kitűnhet a (messze nem kielégítő) felsorolásból. Ráadásul egészségi állapotunkat befolyásolhatják öröklött tulajdonságok, életmódunk és környezeti hatások is. Érdemes mindezt komplex módon vizsgálni és kezelni, figyelembe véve a lélek hatásait is állapotunkra.