.

Férgektől hemzsegő szobában, teljesen elhanyagolva halt meg a 12 éves kislány..A szüleit azonnal letartóztatták



Szó szerint halálra rágták a tetvek azt a 12 éves amerikai kislányt, akinek holttestére egy mocskos, férgekkel teli szobában talált rá a rendőrség. Kaitlyn Yozviakot szülei rettenetesen elhanyagolták, ami a gyermek halálához vezetett: a Georgia állambeli Maconban élő Joey Yozviakot és Mary Katherine Hortont letartóztatták.

A rendőrségre augusztus 27-én érkezett a bejelentés az eszméletlen gyermekről, de a járőröket is elborzasztotta a látvány, ami a gyerekszobába lépve tárult eléjük: mindent rovarok és férgek borítottak, Kaitlyn ágyától kezdve a plüssállatain át. Itt élte mindennapjait a kislány, aki február óta iskolában sem volt, és a Mirror értesülései szerint több hete nem fürdött. A lap úgy tudja, a gyermek halálát szívroham okozta, amit vérszegénység idézett elő: éveken át kínozták a kislányt vérszívó fejtetvek.

Kaitlynt szülei már a születése után örökbe akarták adni, ám az utolsó pillanatban meggondolták magukat. A kislány bátyjait már korábban elvette a 37 és 38 éves szülőktől a gyámhatóság az élhetetlen környezet miatt.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék