Bocsánatot kérek mindenkitől, hogy én most egyfajta megalázottságról, fájdalomról beszélek.Sajnálom!De van az a dolog, amit muszáj elmondania, kibeszélnie az ember lányának ahhoz, hogy tovább tudjon lépni.
77 éves vagyok.Az utóbbi néhány évben tönkrementek a fogaim.Sajnos a “kirakatban”is.Nem volt/nincsen annyi pénzem, hogy meg tudjam csináltatni! Ráadásul olyan kis faluban élek,ahol még fogorvos sincsen! Holnap lesz a kis menyem 40.születésnapja. Meghívtak rá.De az én kisfiam közölte”:anyukám!Te alkalmatlan vagy arra,hogy bár hol is megjelenj!”Igaza van.Így aztán lemondtam ezt a meghívást!
Hazugsággal. Kihasználtam, hogy magas a vérnyomásom.Ami még jobban fájt a következő:anyu!Ne álljatok a házunk elé az autótokkal!Sokan leszünk és a többi autónak kell a hely. Nekünk egy Suzukink van. Szóval mi vagyunk a rokonok, akit meg kell ugyan hívni, de szégyelljük őket! És én vagyok az édesanyja!Emberek!Megszakad a szívem! Szégyell a saját gyerekem!Meg sem fordul a fejében, hogy az anyukája nyugdíjból, kis nyugdíjból él, miközben ők a második autójukat veszik.Nem sajnálom tőlük, sőt!Örülök, hogy telik rá! De a megalázás végtelenül tud fájni! Szóval én/mi a párommal nem megyünk a “buliba”!Jobb ez így.Csak végtelenül tud fájni, ha a gyereked NEM VESZI ÉSZRE ha megbánt, ha lenéz! Bocsánat, hogy leírtam!Tudjátok:a megosztott bánat fele bánat, a megosztott öröm dupla öröm.Én most a bánatot osztottam meg.Bocsánatot kérek érte!
