Nyugdíjasok egyesek 4100 forintot, míg más 288 ezret kaphat novemberben


Nyugdíjasok egyesek 4100 forintot, míg más 288 ezret kaphat novemberben



A legmagasabb nyugdíjban részesülő idős magyarok az átlagnyugdíjban részesülőknél 14-szer (!!!), a legalacsonyabb nyugdíjasnál pedig 70-szer (!!!) magasabb kiegészítésre számíthatnak novemberben. 

Rendkívül fontos, és túlzás nélkül régóta várt adat érkezett szerdán, a Központi Statisztikai Hivatal közzétette ugyanis az augusztusi fogyasztói árindex és ezzel párhuzamosan a nyugdíjas infláció mértékét is. Utóbbi adat mérvadó az idős társadalom számára, mivel ez dönti el, hogy a törvényi rendelkezéseknek megfelelően novemberben szükség van-e arra, hogy a kormány kiigazítsa a nyugdíjakat annak érdekében, hogy azok megőrizzék a reálértéküket. 

Békeidőben jellemzően az év későbbi részében, idén viszont már az első hónapokban látható volt, hogy 2020-ban alulbecsülte a fogyasztói árindex mértékét a kormány, amivel év elején megemelte a nyugellátásokat. Az idei évi költségvetés tavaly nyár eleji tervezése során még úgy becsülték, hogy 2,8 százalékos lehet a pénzromlás üteme idén, tehát az idősek ellátását is ilyen mértékben emelték. Ám nemcsak a nyugdíjas, de az átlagos fogyasztói árindex is hónapról hónapra meghaladta ezt a szintet. Ráadásul a nyugdíjasok fogyasztói kosarában az átlagnál nagyobb súllyal szereplő élelmiszerek áremelkedése többszöröse volt már idén az átlagos inflációnak. 

Mint arról már mi is idejekorán említést tettünk, minden jel abba az irányba mutatott már az első hónapokban is, hogy novemberben korrekcióra szorulnak majd az ellátások. A kormány mégis a törvényben foglaltaknak megfelelően megvárta az augusztusi tényadatot. 

A KSH közléséből kiindulva a nyugdíjaskosárra számított első nyolchavi infláció 4 százalék miközben a januári emelés 2,8 százalék volt. A kettő közötti különbség 1,2 százalékpont, amit a szabályok értelmében 12 hónappal kell felszorozni és ez adja majd meg azt az összeget, amit novemberben kézhez kapnak a nyugdíjasok.