.

Eltemették Szita Bence nevelőaupukáját..Utolsó kívánságát is teljesítették a férfinek



A férfi Bence halála után két dolgot szeretett volna elérni, ami sikerült is neki.

Az utolsó kívánsága mellett az utolsó kérése is teljesült Gyöngyi Sándornak. Miután túlélte a kisfia gyilkosait – ahogyan ő is akarta –, Bence mellé helyezte végső nyugalomra a családja. A daganatos megbetegedéssel küzdő férfi családja szűk körű búcsúztatást tartott.


Most közölték a hírt: Szita Bence harmadik gyilkosa is meghalt

„Abba a sírba, a fejrészhez lett betéve édesapám urnája, ahol Bencus is nyugszik. Ott lesz neki is a neve, és egy kis fénykép is lesz kihelyezve róla” – mondta a Borsnak Lilla, aki édesapja elvesztésekor teljesen összetört.

Sándor nagyon szoros kapcsolatot ápolt a kis Bencével

Gyöngyi Sándornak másodszorra kellett szembenéznie a hasnyálmirigyrákkal, de sajnos ezúttal felülkerekedett rajta a betegség. Búcsúztatója szinte napra pontosan 8 évvel azután volt, mint a kis Bence temetése.

Gyöngyi Sándornak a ravatala

„A szobája pont ugyanolyan, mint amilyen volt, nem fogok hozzányúlni. Bence és apu szobája elmozdíthatatlanok számomra. Az ágyon van a fényképe, amihez esténként be szoktam menni. Ugyanúgy, ahogy korábban is tettem. Beszélni is szoktam hozzá, én így tudom feldolgozni ezt a szörnyű helyzetet” – mondta a Borsnak Gyöngyi Lilla.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék