Itt az újabb bejelentés. December 6.-a fordulópont lesz a járványban. Erre lehet készülni :


Itt az újabb bejelentés. December 6.-a fordulópont lesz a járványban. Erre lehet készülni :

 


Kásler: Jelentősen növekedni fog a fertőzöttek száma a december hatodika és tizedike közötti időszakig

 

Kijelentette:


Felelősséggel azt tudjuk mondani, hogy a mostani számítások szerint körülbelül a december hatodika, tizedike közötti időszakig jelentősen növekedni fog a fertőzöttek száma. Összesen 26-28 ezer kórházi, infektológiai ágyra lehet szükség, és körülbelül négyezer-ötszáz intenzív ágyra. Ezt ebben az időszakban a magyar egészségügy tudja biztosítani.

 

A kormány eddig hetvenhét kórházat jelölt ki a Covid-betegek kezelésére, az összes NEAK-finanszírozott ágyaik negyven százalékáig.-írta meg a 24.hu.


Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is exponenciálisan nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járványt megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása. Miután a parlament kedden megszavazta a rendkívüli jogrend meghosszabbítását, a kormány kihirdette az újabb védelmi intézkedéseket. Ezek célja, hogy csökkentsük a koronavírus megbetegedések számát és a kórházakra nehezedő terhet.


Egy diák felfedezése! A látás egy hét alatt megjavul! Írd le a receptet…

Egy diák felfedezése! A látás egy hét alatt megjavul! Írd le a receptet…

A testedben élő paraziták úgy rettegnek ettől, mint a tűztől: egy hagyományos...

A testedben élő paraziták úgy rettegnek ettől, mint a tűztől: egy hagyományos...

A szerdától életbe lépett intézkedések a következők:


Este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom lépett életbe, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A rendőrség a kijárási tilalom megszegése miatt november 4-től november 11. éjfélig összesen 1166 esetben intézkedett. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-minta


Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.


A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.


Minden gyülekezés tilos.


Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A házhoz szállítás adminisztratív terheit a Kormány csökkenti és bevonhatóvá teszi a taxisokat a feladat ellátásába. Az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak.


A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket.


Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ide értve a kulturális eseményeket valamint a karácsonyi vásárokat. A vallási közösségek szertartásai a vallási közösség döntése szerint tarthatóak meg. A Kormány felkéri a vallási közösségeket, hogy a szertartásaik során a magatartási szabályokat az általános szabályokkal összhangban határozzák meg.