Ha a sors kicsi jobban szeret, ma reggel úgy ébredtél volna fel, hogy a kislányod, Luca, mindenkit megelőzve berohan hozzád a hálószobába, majd átölelt volna, s talán sosem enged el.
Aztán Jancsi, az imádott fiad is betoppant volna, s talán még egy gyerkőc, hiszen annyira vágytál rá, hogy harmonikus, nagy családod legyen Ildikóval. Ha a sors kicsit jobban szeret… A drága édesanyád mesélte egykor, hogy kisgyerekként te akartál lenni a Tenkes kapitánya. A hős, aki a kardjával megvédi a gyengéket. Mindig jobban érdekelt téged, hogy másokkal mi van. Éppen ezért a születésnapjaid sem izgattak különösképpen. Ha viszont felköszöntöttek, gyermeki örömmel fogadtál minden apróságot. Mert ilyen voltál. Egy jólelkű felvidéki fiú.
Ha a sors kicsit jobban szeret, láthattad volna felnőni Jancsit és ott lehettél volna a kis Luca megszületésénél is. Te mentél volna velük óvodába, meg iskolába, utána meg próbára vagy szinkronba. Ott lettél volna, mikor verset mondanak a suliban az ünnepségen, és csak ültél volna mosolyogva és büszke apaként. De a sors kevésbé szeretett, így csak 47 évet engedett neked ebben a furcsa világban.
Azt mondták az orvosok, hogy nem az állandó hajtás és a kevés alvás miatt következett be a tragédia. Egy elpattant ér tehet mindenről, ez okozta az agyvérzést és azt, hogy hetekig csak néztek maguk elé a kollégák és nem értették, hogy lehet, hogy Kaszás Attila nem jön többé próbára.
Imádtad az életet. A szerelmet. A szenvedélyt. Nem véletlen, hogy az első feleséged, Eszenyi Enikő ma is mély szeretettel gondol rád. Pedig elváltatok, más irányba ment az életetek. És vonzott a tenger is. Az olykor simogató, máskor háborgó víz, a szabadság és a végtelen megtestesítője. Ha a sors kicsit jobban szeret, akkor még számtalan színpadi szerepben láthattunk volna, elmondtál volna még sok-sok csodás József Attila verset és még sokáig énekeltél volna nekünk. De a sors nem volt kegyes.
Voltak nagy szerelmeid, nagy töréseid, nagy alakításaid és a végére apa lehettél. A legszörnyűbb viszont, hogy még ma is csak hatvan éves lennél. Abban is biztos vagyok, a hatvanadik születésnapodon az előadás végén megleptek volna a többiek egy kis tortával. Te pedig szabadkoztál volna, hogy ugyan már gyerekek, nem kell ez, majd a tortát hazavitted volna a gyerekeknek, Luca pedig helyetted is elfújta volna a gyertyákat. Te pedig ültél volna az utánozhatatlan mosolyoddal és azt gondoltad volna magadban, ezért érdemes élni.
Ha a sors csak egy kicsit jobban szeret…
