Ma kimentem a férjem sírjához, de csak egy halom földet találtam ott. Az anyósom olyat tett a saját fiával, amit SOHA nem bocsájtom meg


Ma kimentem a férjem sírjához, de csak egy halom földet találtam ott. Az anyósom olyat tett a saját fiával, amit SOHA nem bocsájtom meg



Miközben ezeket a sorokat írom még mindig a könnyeimmel küzdök, mert azt amit ma történt velem, soha nem fogom tudni feldolgozni.. A férjem nagyon fiatalon 34 évesen halt meg. Az anyósom és köztem soha nem volt szoros a kapcsolat, de ettől függetlenül próbáltunk egy látszat kapcsolatot fenntartani. A fia halála utána megromlott a látszat kapcsolat, de az igazán gusztustalan dolog ezek után következett. Kiderült, hogy a fia ott haldoklott az ő lakásában, és mentő helyett kirabolta. 

A volt férjemnek volt egy páncélszekrénye, amiben több millió forint készpénzt, és aranyékszert tartott. Mit ad Isten, a halála után a Rendőrök már csak a felfeszegetett szekrényt találták meg, teljesen üresen. Anyósom szerint tartozása volt, és azt rendezte belőle. A lényeg csak ezután jött.

Ma ahogy kimentem a temetőbe, hogy megemlékezzek a volt férjemről, a sírkő helyén egy üres földkupacot találtam. Teljesen megsemmisültem, amikor megláttam. Zokogva kerestem meg a temetői gondnokot, és faggattam, hogy mi történt, hol a férjem. Erre közölte, hogy mivel nem lett kifizetve a sírhely, lejárt ezért kipakolták, és már el is adták másnak. A héten alapozzák, és kerül oda egy másik elhunyt ember fekhelye. Lelkileg összetörtem, egy idegroncs lettem.