.

Saját vejének szült gyereket ez az édesanya. Egyesek szerint szívbemarkoló mások szerint beteg dolog.



A nagymama vállalta a béranyaságot, hogy a lányának és vejének gyermeke születhessen. Az 51 éves nő november 2-án hozta világra egészséges, kislány unokáját egy illinoisi kórházban.

Breanna Lockwood és a férje Aaron 2016-ban házasodtak össze. Rögtön az esküvő után elkezdtek próbálkozni a családalapítással, de hiába, a most 29 éves Breanna sehogyan sem tudott teherbe esni – írja az abc News.


A házaspár orvoshoz fordult, és két éven át elkeseredetten küzdött. Több környi mesterséges megtermékenyítés, vetélés és műtét után végül dr. Brian Kaplan azt mondta a nőnek, hogy el kellene gondolkodnia egy béranya igénybevételén, mert úgy tűnik, a méhe alkalmatlan arra, hogy kihordjon egy gyereket. Breanna lelkileg összetört, hiszen minden vágya az volt, hogy anya lehessen.

Az orvos a házaspárnak azt is elmondta, hogy a legjobb az lenne, ha a családtagok, vagy a barátok között találnának valakit, aki vállalja a béranyaságot, mert ha egy ügynökségen keresztül próbálnának felbérelni valakit, az nagyjából 100 ezer dollárjukba (kb. 30 millió forintjukba kerülne).


Breanna anyjának, az 51 éves Julie Lovingnak jutott eszébe, hogy miért ne lehetne ő a béranya. „Lefutottam a maratont 19-szer, triatlonoztam, egészséges vagyok, és fitt” – nyilatkozta a nő. A kósza ötletből aztán akkor lett valódi terv, amikor egyszer Julie kísérte el a lányát az orvoshoz. Az anya Kaplannek is felvetette, hogy mi lenne, ha ő vállalná el a béranyaságot.


Juli Lovingon ezután számos fizikai és pszichológiai tesztet végeztek el, és végül alkalmasnak találták az unokája kihordására. Kaplan azt mondja, szeretné hangsúlyozni, hogy Julie Loving esete teljesen egyedi. Nem rutinvizsgálatokon, hanem nagyon komoly teszteken kellett átmennie, az ő esete nem azt jelenti, hogy bárki helyett kihordhatná a gyerekét az anyja.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék