Sokáig titkolta betegségét, hogy aztán egyszer csak könyvet írjon róla, mintegy a világba kiáltva a szenvedéseit. A tünetek: fáradtság, rosszkedv, levertségérzés, s persze a már-már követhetetlen hullámzó hangulat. Sajnos sokan, hihetetlenül sokan ismerik ezt az érzést: az egyik pillanatban táncolni a „Fekete lakkcipőre” hogy aztán nem sokkal később már jöjjön az ücsörgés, a bámulás a semmibe. Albert Györgyi folyamatos harcot vívott, ám egyre inkább vesztes csata volt ez. A munkájában is egyre hátrébb szorult, a kereskedelmi televíziózás megjelenése olyan új kihívások elé állította, amelyet nem akart, vagy nem tudott megoldani.
Csupán 44 éves volt mikor meghalt.
A taxis riadtan látta a visszapillantó tükörben hogy utasa magatehetetlenül dől el az ülésen. Kiáltott, hátha csak múló rosszullét, kiáltott, hátha magához tér– de nem mozdult. A taxis hívta a mentőt, az villámgyorsan érkezett, és negyvenöt percig küzdöttek a eszméletlen újságíróért. Mindhiába. A diagnózis szerint légzési és keringési elégtelenség okozta halálát. Egyszerűen megállt a szíve. A teste feladta azt a küzdelmet, amit a lelke vívott évek óta.
Albert Györgyi 44 évesen hunyt el. Még most is csak ötvenhat esztendős lenne – a csúcson lévő, sokat foglalkoztatott, bölcs újságíró. A sztárriporter. Helyette 12 éve a csepeli temetőben fekszik egy márványlap alatt…
Az élet sokszor igazságtalan.
Nyugodj békében, Albert Györgyi!
