3 gyermekét vesztette el egy részeg sofőr miatt Jenifer..


3 gyermekét vesztette el egy részeg sofőr miatt Jenifer..



 Jennifer Neville-Lake családanya története több, mint szívfacsaró, ugyanis egy ártatlannak tűnő látogatás a nagyihoz óriási tragédiába torkollott. Jennifer egy halálos autóbalesetben vesztette el három kisgyermekét, a 9 éves Danielt, az 5 éves Harryt és a 2 éves Millyt még 2015 szeptemberében, amikor egy részeg sofőr úgy döntött, hogy a piros jelzésre fittyet hányva keresztül hajt az útkereszteződésen.



A vétkes sofőr, Marco Muzzo épp egy egyetemi buliról tartott hazafele a Florida állambeli Miamiban, amikor belehajtott a családi furgonba. A baleset után elvégzett véralkoholteszt ritkán látott értéket mutatott. A Daily Mail információi szerint a fiúnak nem ez volt az első közúti balesete, így végül 10 év letöltendőt kapott tettéért.


 

Hiába a ítélet, az édesanyától elvett három kisgyereket semmi sem pótolhatja. Egy felelőtlen ember döntése miatt már soha többé nem ölelheti magához a gyerekeit, és nem láthatja őket felnőni. A trauma után Jennifer és férje úgy döntöttek, hogy felemelik hangjukat az ittas vezetés ellen és mozgalmak révén próbálják meg minél jobban felhívni az emberek figyelmét a dolog súlyosságára.



A mérhetetlen fájdalom ellenére Jennifer óriási lelki erőre lelt, hogy érdemben tehessen azért, hogy hasonló eset soha többé ne történhessen. A képpel az édesanya azt szerette volna elérni, hogy a történetük másokhoz is eljusson, hátha így elkerülhetik, hogy egy másik családdal újra hasonló tragédia történjék.


„Amikor ezt felolvastam az egyik barátomnak, azt válaszolta, hogy soha többet nem fog panaszkodni a gyerekek temérdek házi feladat miatt vagy egyéb süketségekért, hanem kiélvezi a velük töltött pillanatot.”


„A döntésinkből tettek születnek, amelyeknek következményei vannak… Én már soha nem láthatom, nem lehetek velük, nem örülhetek, sírhatok, tanulhatok, gyarapodhatok egyik gyermekemmel sem, mert egy másik felnőtt ember úgy döntött, hogy részegen vezet.” – magyarázta a reményvesztett anya.


„Késtek a szüleim és kezdtem egyre idegesebb lenni. Mikor már 5 óra lett tényleg azt éreztem, hogy hogyan lehet ennyit késni. Próbáltam hívni őket, de nem vették fel a telefonjaikat. Bekapcsoltam a hírcsatornát és egy karambolt mutattak, aztán csak erre emlékszem: Hé, az ott az én furgonom!”


A baleset nem csak a három gyerek életét követelte, hanem a nagytata is szörnyethalt a balesetben. Egyedül Jennifer anyukája és a gyerekek dédnagymamája élték túl az ütközést. Daniel a kórházban adta fel a harcot, míg Milly életjelei a lélegeztetőgépre kötve szűntek meg.


„Emlékszem, hogy ezt mondtam az orvosoknak: Az összes gyerekem? Mindannyian meghaltak? Ez nem lehet igaz. Az egész családunkat elvették tőlünk.”