.

Feladta a szervezete a küzdelmet, kedden a kórházban meghalt az a lőrinci lakos, aki egy hétig hiába könyörgött a háziorvosának, hogy csináljanak nála tesztet



Feladta a szervezete a küzdelmet, kedden a kórházban meghalt az a lőrinci lakos, aki egy hétig hiába könyörgött a háziorvosának, hogy csináljanak nála Covid-tesztet, a doktor ezt nem látta indokoltnak.

Szabolcs (†45) hétnapnyi szenvedés után, november 17-én került a hatvani kórházba, ott azonnal megcsinálták a tesztet, ami pozitív lett, majd lélegeztetőgépre kapcsolták, ám az életét már nem tudták megmenteni.

– Nagyon bíztunk benne, hogy Szabolcs kijön a kegyetlen küzdelemből, végül azonban győzött ez a fránya vírus – kezdte megtörten Szabolcs sógora, Hegedűs László. – Mivel két komoly alapbetegsége is volt, sajnos, fel kellett készülnünk a legrosszabbra, ami végül be is következett. Amit korábban mondtam, most is fenntartom: vagyis, hogy talán nem így ér véget ez a történet, ha időben tesztelik Szabit.

Mint megírtuk, a férfinak fejfájása volt, gyengének érezte magát, és hőemelkedése is lett, ezért hívta a háziorvosát, aki nem látta indokoltnak a tesztet, sőt, először a mentőknél sem gondolták ezt szükségesnek. A Blikknek korábban nyilatkozó háziorvos a protokollt követte, ami hőemelkedésnél nem ír elő tesztet.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék