.

25 magyar híresség, akiktől 2020-ban el kellett búcsúznunk...

 


Kemény év van mögöttünk. Erre a 2020-as katasztrófahullámra senki sem számított. Bezártság, szigorú szabályok, karantén és koronavírus. Emellett még ne feledkezzünk meg az ausztrál tűzvészről, vagy az amerikai választásokról sem. Számtalan dolog történt idén melyek sorsdöntőek voltak az emberiség számára. Előbb vagy utóbb biztosan képesek leszünk újból egyenes háttal állni, de az biztos, hogy tavaly megtörtünk egy kicsit. Számtalan vállalkozás, család ment a csőd szélére és csak reménykedni tudunk benne, hogy 2021-ben minden jóra fordul. Tűkön ülve várjuk, hogy újra fellélegezhessünk. Egy biztos, hogy nem adjuk fel!


Mint minden évben, sajnos idén is számtalan honfitársunk hunyt el. Egyeseket a vírus vitt el, másokat egy súlyos betegség. Gondoltuk, hogy összeszedjük nektek azokat a magyar hírességeket, akik 2020-ban hagytak itt minket. Nyugodjanak békében és őszinte részvétünk.


Gesztesi Károly – színész

Magyar színművész és szinkronszínész. Számtalan szerepet tudhat maga mögött. Rengeteget szerepelt színházban, filmekben. Fantasztikus orgánuma révén az egyik legkiválóbb magyar szinkronszínészünk volt.


Tornai József – költő, író

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas, Balassi Bálint-emlékkarddal kitüntetett magyar költő, író, műfordító. A magyar kultúra “bartóki vonulatának” jeles képviselője volt.



Andorai Péter – színművész

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész.




Wichmann Tamás – kenuvilágbajnok

Kilencszeres kenuvilágbajnok, háromszoros Európa-bajnok, kétszer olimpiai második, egyszer olimpiai harmadik helyezett, 37-szeres magyar bajnok. A halhatatlan magyar sportólok egyike.




 


Göröcs János – válogatott labdarúgó

Válogatott magyar labdarúgó, csatár, edző. Az Újpest korábbi legendás focistája. Egyesek szerint a legnagyobb élő magyar labdarúgó távozott személyében. 81 évesen hirtelen ragadta el a halál budapesti otthonában.



Szentandrássy István – festő

Kossuth-díjas festőművész. Jelentős munkái közé tartoznak a Madonna-képek és a Triptichon című műve. Számos kiállítása volt itthon és külföldön egyaránt. Bécsben, New Yorkban, Prágában, Pekingben és Londonban is.




 

Székely Éva – olimpiai bajnok úszó

1952-ben Helsinkiben új olimpiai csúccsal nyerte meg a 200 méteres mellúszás döntőjét. Melbourne-ben ő úszta végig először ezt a távot pillangózva. Akkoriban még nem volt külön szám a pillangó úszás. A hölgy megkapta a “Pillangókisasszony” nevet. 2004 óta a Nemzet Sportolója volt.



Tettamanti Béla – grafikus

Munkácsy-díjas grafikus, aki 73 éves korában halt meg. Dolgozott az Új Tükör, a Pesti hírlap és az Európa hírmagazin és a Népszabadság grafikusaként is.




 

Győrffy Miklós – rádiós újságíró, szerkesztő

A magyar tévézés és rádiózás egyik meghatározó személyisége. 76 éves korában halt meg.



Kósáné Kovács Magda – miniszter, képviselő

A 80 éves politikus hosszan tart, gyógyíthatatlan betegségben hunyt el. Volt európai parlamenti képviselő és a Horn-kormány munkaügyi minisztere.




 

Keleti György – volt honvédelmi miniszter



Szőcs Géza – költő

Kossuth-díjas és József Attila-díjas erdélyi magyar költő, politikus.



Szilágyi István – színész

Aase-díjas magyar színművész.



Sváby Lajos – festő

Kossuth-díjas magyar festő, főiskolai tanár.



Konok Tamás – festő, szobrász

Kossuth-díjas magyar festő- és szobrászművész.



Kárpáti György – vízilabdázó

Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó. Minden idők legfiatalabb magyar vízilabdázó olimpiai bajnoka.



Reigl Judit –  Kossuth-díjas magyar festőművész



Kő Pál – Kossuth-díjas magyar szobrászművész, egyetemi tanár



Szebeni András –  Balogh Rudolf-díjas magyar fotóművész, érdemes művész



Bertók László –  Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja



Böröndi Tamás -színész, színházigazgató



Kovács Zsuzsa – Jászai Mari-díjas magyar színésznő



Verebély Iván – Jászai Mari-díjas magyar színész.



Zana József – színész

Ganxsta Zolee édesapja



Balázs Fecó –  Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, zenész, zeneszerző.

A legendás Korál együttes énekese.



Benkő László – Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zenész, billentyűs, zeneszerző, az Omega zenekar tagja.



Mihályi Tamás – Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitáros, zeneszerző, az Omega együttes korábbi tagja.



Bergendy István – Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, szaxofonos, énekes.



Benedek Tibor – Háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázó, 2013 és 2016 között a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.



Bálint György – Magyar kertész- és mezőgazdasági mérnök, író, szerkesztő, médiaszemélyiség.



Szűcs Lajos –  Olimpiai bajnok magyar labdarúgó.



Pécsi Ildikó – Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, országgyűlési képviselő.



Csukás István – Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, író, ifjúsági szerző.



Nyugodjanak békében!

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék