Második gyermekével várandós a 14 éves lány.


Második gyermekével várandós a 14 éves lány.



Daria Sudnisznikowa csak 13 éves volt, amikor teherbe esett. A kislány azt állította, hogy a gyermeke apja a 10 éves barátja, Wania. Kevesen hittek neki. Ennek ellenére a helyi televízió úgy döntött, hogy csinál egy kis hírverést és meghívta mindkettőjüket a stúdióba. Sokan úgy gondolták, hogy a tízéves fiú még biológiailag képtelen a megtermékenyítésre.


Mivel sokan támadták ezért Daria “meggondolta” magát és úgy nyilatkozott, hogy valaki megerőszakolta és így esett teherbe. A későbbi DNS-elemzésből kiderült, hogy a gyermek apja egy Stephan nevű középiskolás diák. Daria 14 éves korában adott életet Emi nevű lányának, ami túl korai volt ahhoz, hogy anyaként nevelhesse.


Úgy tűnt azonban, hogy a gyermeki anyaságból származó hírnév pótolta az elvesztett gyermekkorát.

A második terhesség

Felmerült a gyanú, hogy a tinédzser teherbe eséssel próbálkozik “karrierépítéssel”. Nemrégiben elárulta, hogy ismét terhes és egy új partnertől. A lány bevallotta, hogy a második gyermekének az apja egy sokkal idősebb férfi. Ezzel sikerült is elérnie a célt, miszerint ismét mindenki őt figyeli. A pszichológusok arról tanakodnak, hogy egy érett férfival való kapcsolat lehet az oka, hogy mindenképp anya akar lenni, vagy csak szeretné, ha eltartaná valaki.


Daria Instagramon panaszkodott arról, hogy magányos és túl sok feladata van.


“Hol vannak a szüleim vagy a barátaim? Úgy tűnik, hogy mindenki elfordult tőlem és csak a pénzemet akarják. Mindenki csak akkor jelenik meg, ha kell neki valami. Fogalmuk sincs, hogy mi zajlik nálunk. Egyedül vagyok és minden feladat rám hárult. Ráadásul Emivel is foglalkoznom kell. Egyedül én keresek ebben a családban.” – írta a lány