.

2 héttel a szülés után meghalt Brigitta. Először pszichológushoz küldték..meghalt.



Két héttel kislánya megszületése után tragikus hirtelenséggel elhunyt a Baranya megyei Sásdon élő édesanya.


„Február 24-re volt kiírva a szülés, de Brigitta egy nappal előtte rosszul lett, ezért bevittem a kórházba. A várandósság utolsó időszakában felmerült nála a terhességi mérgezés, ami beigazolódott" – mesélte a Blikknek a gyászoló férj, Péter. Brigittánál másnap reggel beindították a szülést. Hatórás vajúdás után derült ki, hogy a baba emésztése már beindult és a magzatvíz ürülékes, ami rendkívül fertőzésveszélyes. Sürgősségi császármetszést végeztek.


A nőnél elvégeztek egy laborvizsgálatot, minden érték rendben volt, a babának viszont nem csináltak, ami csak két nap múlva derült ki. Ekkor Brigitta jelezte, hogy a kislányunk egyre erőtlenebb és nagy kiterjedésű vörös foltok jelentek meg a testén. Kiderült: a fertőzöttségi szintje hétszerese a megfelelőnek.


Az életveszélyes állapotba került Flórát átszállították egy koraszülött intenzív osztályára. Gyógyulása után, március 5-én engedték haza. Brigitta már három nappal a szülés után hazamehetett, de az állapota fokozatosan romlott.


Brigittát először pszichológushoz küldték, végül ismét kórházba vitték. Március 11-én, két héttel a babája születése után Brigitta elhunyt.

Aki szeretne a kis Flórának segíteni, az megteheti itt

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék