Halálra gázolta a traktoros a 14 éves kislányt. Nem adta meg a traktornak az elsőbbséget, ezért ütötte el


Halálra gázolta a traktoros a 14 éves kislányt. Nem adta meg a traktornak az elsőbbséget, ezért ütötte el



Ahogy arról korábban beszámoltunk, tavaly június 16-án halálos baleset történt Tiszakanyáron. Egy 14 éves lány kerékpárral haladt a Fő utcán a Damjanich utcai kereszteződés felé. Ugyanekkor tartott egy markolókanállal felszerelt traktor a Damjanich utcán a Fő utca felé, ahová jobbra kis ívben akart befordulni. A traktor betartotta az érvényben lévő sebességkorlátozást, maximum 24 km/h sebességgel haladhatott. Kanyarodás közben a traktor fékezés nélkül elütötte a balra nagy ívben kanyarodó kerékpárost, akinek olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy az életét szakszerű orvosi segítségnyújtással sem lehetett volna megmenteni. A balesetet a traktoros csak akkor tudta volna elkerülni, ha maximum 17 km/h sebességgel halad.

Megszüntették az eljárást

A Szabolcs megyei rendőr-főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt rendelt el nyomozást, e bűncselekményért a törvény szerint egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A nyomozás során kihallgatták valamennyi olyan tanút, aki nyilatkozni tudott a balesetről, továbbá szakértőket rendeltek ki a baleset vizsgálatára. A rendőrség arra a megállapításra jutott, hogy ugyan a traktorra a markolókanalat engedély nélkül szerelték fel, de nem emiatt következett be a baleset, hanem azért, mert a kislány nem adott elsőbbséget a traktornak, szabálytalanul akart balra nagy ívben kanyarodni a kerékpárral. A rendőrség az eljárást megszüntette, mert bűncselekmény nem történt. A határozat ellen az elhunyt kislány édesapja ügyvédje útján panaszt jelentett be, melyet a közlekedési ügyész bírált el Nyíregyházán. Az ügyészség a panaszt elutasította, mert a traktoros nem lépte túl a megengedett sebességet, s elsőbbsége is volt a kerékpárossal szemben, így nem szegett meg olyan közlekedési szabályt, ami összefüggésben állna a balesettel. A határozat ellen a kislány édesapja 60 napon belül pótmagánvádlóként léphet fel – tájékoztatta lapunkat dr. Szilágyi László sajtószóvivő.