.

Koronás lett Ildikó akit nem sokkal ezelőtt oltottak be - egy kis mosogatás is úgy megvisel, hogy le kell feküdnöm



A magyar idősgondozó a vírus könnyebb tüneteit tapasztalta magán, mégis nagyon megviseli.

Megdöbbentő kálváriájáról számolt be egy magyar idősgondozó. Lőw Ildikó február 20-án megkapta a koronavírus elleni második vakcináját, majd egy hónappal később mégis megfertőződött.


A nő a fiától kapta el a vírust, a tesztelőmentő pedig egyértelművé tette a diagnozist. Ildikó arról is beszámolt, hogy már az oltás után is kisebb mellékhatások léptek fel nála.


„Pfizert kaptam és maga az oltás nem is fájt, utána volt némi mellékhatása, egy picikét szédültem és hányingerem is volt. Különleges volt még, hogy mindkét dózisnál tapasztaltam egy furcsa bizsergést a testemben, mintha akkor áramlott volna végig bennem a hatóanyag” – emlékezett vissza a Metropolnak a nő, aki hozzátette, hogy a bizsergés volt a teste első reakciója a védőoltásra. A szédülés és fáradtság pár órával az oltás után, csak fokozatosan jött elő.


Ildikó kifejezetten csalódott, hogy most otthon kell lennie, de ez érthető, hiszen eddig megúszta a koronavírust, és remélte, hogy beoltva már nem is kaphatja majd el.


„Néha így, néha úgy. Nagyon hamar elfáradok, egy apró kis mosogatás annyira megvisel, hogy le kell feküdnöm. Nekem ezen kívül az ízlelésem ment még el” – mondta a vírus lefolyásáról, és kiemelte, szörnyű élmény volt, hogy nem tudta megmondani, mit eszik, illetve néha fáj a háta, és olyankor nehezen veszi a levegőt. Furcsa panasza még, hogy sokkal rosszabb a memóriája, mint korábban.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék