.

Ma ez a 74 éves bácsi sírva ült a lépcsőn, egy poharat szorongatott.. Oda mentem hozzá, és én is sírtam pár perc múlva..



Tudom, nem ide tartozik. De valahogy most ez kijött belőlem. Egy 74 éves könnyező szemű bácsi. Ül a lépcsőn lesütött szemmel, és csak annyit hallani hogy szipog. Közben folyik a könnye. Tizenéves szarházi kölkök gyúnyolják közben..

De oda sem figyel rá. Nyilván nem az első ilyen eset. Csak egy műanyag kávéspoharat tart a kezében. Nem kér, nem könyörög. Csak bámul maga elé és hullik a könnye a betonra. Megszólítottam hogy miben tudok segíteni. Pár mondatban elmeséli az életét. 55 évet ledolgozott, kap pár tízezer forint nyugdíjat. A fia rákos. Elmegy minden a gyógyszerre és a kezelésekre. Van hogy napokig nem eszik.

Csak azért hogy a fia felgyógyúljon. 74 éves és nem gondolkodik. Cselekszik ha ezzel meg is alázza magát. Ő még az a generáció ahol  a családért mindent. Bár sokkal nem tudtam neki segíteni, de azt amit ma a munkahelyre vittem kaját azt odaadtam neki. És hálát láttam a szemében. A könnyei még jobban folyni kezdtek. Nem szégyelem, nekem is legördült  pár könnycsepp az arcomon. Miért tartunk itt? Miért kell az ilyen emberbe mégegyet belerúgni? Rettenetesen elkeserítő hogy egy élet munkája után itt tart. Lenézik az emberek, kinevetik. Közben fogalmuk sincs arról hogy ő mit él átt ennyi idősen. Egy pillanat alatt romokba dőlhet bárki élete. Ennyi empátia szoruljon már belénk ha emberek vagyunk. És mondja valaki azt hogy ez hatalmas részben nem a" haza a szem előtt "kormányunknak köszönhető nagyon nagy részben.☹️

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék