.

Sokkot kapott az anya, amikor meglátta a baba figyelőn, hogy mit művel az anyósa a babájával



Egy életre beleégett az agyába a brutális jelenet egy édesanyának, aki rábízta anyósára kisbabáját, majd miután a nagyi nem vette fel a telefont, ránézett a babafigyelőre.

A Redditen kért segítséget egy meg nem nevezett nő, aki sokkoló pillanatok szemtanúja volt anyósával kapcsolatban. Az édesanya részletesen elmesélte nem mindennapi történetét.


Mint írja, nemrég nap közben, munkahelyi teendői miatt anyósára kellett bíznia kisbabáját. A nagyinak akkor gondosan elmagyarázta az újszülött etetési rendjét: elmondta, hol találja a lefejt anyatejet és az etetéshez szánt cumisüvegeket.


A NAP ESEMÉNYEI AZONBAN NEM ÚGY ZAJLOTTAK, AHOGYAN ELTERVEZTÉK.

Az anyós néhány óra után írt egy sms-t a nőnek, miszerint a kicsi megállás nélkül sír, sehogysem tudja megnyugtatni. Az édesanya ezután megpróbálta felhívni a nagyit, aki nem vette fel a telefont, ezért úgy döntött, telefonos applikációján keresztül csatlakozik a babaszobában elhelyezett kamerára.


AMIT EKKOR FOGADTA, ATTÓL EGYENESEN SOKKOT KAPOTT.

– Bekapcsoltam az alkalmazást, és megláttam, ahogyan az anyósom a mellére fektette a gyereket és megpróbálta szoptatni. Anyatej persze nem jött – írta bejegyzésében a nő.


A meg nem nevezett anyukának ezek után sem sikerült elérnie a nagyit, a férj azonban sikerrel járt. Az idős nő azzal magyarázta tettét, hogy annak idején ezzel nyugtatta le mind a négy gyermekét, ezért úgy gondolta, most is működhet.


A NETEZŐK SEGÍTSÉGÉT KÉRI


A poszt írója persze borzasztóan ledöbbent anyósa tettén, most úgy érzi, soha többé nem engedné gyermekét a nagymama közelébe.


A nagymamának még egy esélyt akar adni a fia. 

– Azt mondja, igazságtalan vagyok, de ezek után inkább hívok dadust, vagy bölcsődébe adom. A férjem megérti, miért vagyok ilyen dühös, de szeretne még egy esélyt adni édesanyjának. Most mit tegyek? – teszi fel a kérdést bejegyzésében az anyuka.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék