Csak a keze fájt, és lefeküdt aludni. Soha többé nem ébredt fel


Csak a keze fájt, és lefeküdt aludni. Soha többé nem ébredt fel



Kovacs Abigél kéz – és csuklófájdalom miatt fordult az orvoshoz, a fiatal lány a kezével fogni sem tudott, ráadásul vezetni is képtelen volt.


Ezután ínhüvelygyulladást állapítottak meg nála, és azt tanácsolták, hogy ne erőltesse meg magát. Bár az orvosi utasítást betartotta, nehézlégzés kezdet el gyötörni, amely egyre súlyosabb lett. Emiatt felhívta nagynénjét, aki nővérként dolgozott.

 

Az asszony azt javasolta, menjen kórházba, mert ez nem tréfa! Mivel azonban nem volt képes vezetni ebben az állapotban, barátját pedig nem akarta megijeszteni, úgy döntött, inkább megpróbál elaludni.


Reggel azonban a fiú hiába keltegette. Amikor rátalált a lányra, rohant vele a kórházba. Az intenzív osztályon észrevettek a térdhajlatában egy apró kiütést.



Rájöttek, hogy valójában nem ínhüvelygyulladásban, hanem agyhártyagyulladásban szenved, amely életveszélyes tüneteket produkál. Ekkor azonnal megkezdték a lány szakszerű ellátását. Azonban sajnos már késő volt: a lány rosszul reagált a kezelésre, és pár nappal később belehalt a betegségbe!


Nyugodjon békében!