– A betegágyadon azt mondtad, van még benned jó néhány cikkötlet, meggyógyulsz, és megírod majd szép sorjában nekünk. Én pedig könnybe lábadó szemmel, bátorítólag bólogattam, miközben tudtam, erre már nem kerül sor, hiába láttam évtizedeken át, hogy ha a lapról van szó, nem ismersz lehetetlent. Évtizedeken át, az utolsó pillanatig, fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel estél neki minden egyes cikknek, olyasféle alázattal a hivatásod iránt, amely ma már kiveszőben, csak mutatóban van meg a kollégákban – írta a Blikk főszerkesztője, Kolossváry Balázs.
– Hányszor, de hányszor mondogattuk egymásnak, hogy az életünket adnánk egy-egy sztoriért, címlapért. Mert az nem lehet, hogy ne mi írjuk meg először, hogy lemaradjunk róla, hogy beelőzzön a konkurencia, aztán a lapzárták egyszerre felemelő és őrjítő óráiban-perceiben többnyire sikerült is befutnunk a hőn áhított történetet. És közben pontosan tudtuk, tényleg az életünket adjuk ezért az egészért, megfizetünk majd a mindennapos hajszáért, de ezt csak így érdemes csinálni, testet-lelket emésztő szenvedéllyel. Még akkor is, ha egyszer csak, fájdalmasan korán, kihullik a klaviatúra a kezünk alól, és örökre magunkkal visszük életünk történetét. Isten nyugosztaljon, Sérike – búcsúzott a főszerkesztő.
