.

Erre költötték el a kapott segélyt a romák.. Ezt mindenkinek meg kéne hogy nézze



 Az INDEX az abcug.hu nyomán a napokban beszámolt egy apró somogyi falúban élők tetteiről, főként romákéról és közmunkában élőkéről. Ők nem e tengődést és nihilt választották, hanem összefogtak, és először egy szemetes, üres telekből csináltak parkot, majd a falu szélén évtizedek óta üresen álló kápolnát újították fel.


Nők és férfiak dolgoztak heteken keresztül a szabadidejükben, és annyira szerették volna, hogy újra lehessen misét tartani a templomukban, hogy 22 ezer forintot is összegyűjtöttek, csak kezdődhessen már a munka.


Ezek az emberek tavaly nyáron gondoltak egyet, és úgy döntöttek, hogy kezdenek valamit az óvodával szembeni szemetes tisztással. Nem volt ott előtte semmi, csak gaz, meg néhány fa. Szóltak a település, Öreglak polgármesterének, hogy szükségük lenne némi építő anyagra, mint cementre, téglára, sóderre. Meg is kapták, és pár hét alatt megépítettek egy közösségi teret: rendbetették a füvet, ültettek rózsákat, padokat állítottak, és egy Szűz Mária emlékhelyet.



Az óvodával szembeni kis park azonban csak az első lépés volt. A település szélén, a temető mellett hosszú évtizedek óta omladozott egy kis templom, a tettrekész romák pedig hamarosan észre is vették ezt.


Kápolna is szép lett


Azt hiszem, hogy megérdemlik az elismerést, mert nagyon hasznos tagjai a társadalomnak. A munkájuk pedig szép lett. 


Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék