Joshi barát elválik a feleségétől. Egyesek szerint Mészáros Lőrinc volt nejével lelt a boldogságra


Joshi barát elválik a feleségétől. Egyesek szerint Mészáros Lőrinc volt nejével lelt a boldogságra

 


Az olkt azt írja, hogy Joshi és Mészáros volt neje, egy pár. 


Harmincegy évnyi házasság után elválik feleségétől, Szabó Csillától Joshi Bharat. A házaspár az utóbbi években egyre több problémával küzdött, de próbálták ezeket megoldani. Szabó Csilla már öt éve is arról írt, hogy válságban van a házasságuk.


A férjem 8 éve szingli, én mától! Drukkoljatok nekem!

– írta akkor, de aztán a kiírást pár óra múlva törölte. Utólag kiderült, hogy a feleség elhanyagoltnak érezte magát, de ezt utána megbeszélték, és úgy tűnt, hogy sikerült túllépniük a problémán.

 

Most viszont a Blikk megtudta, hogy nemrég tényleg a válás mellett döntött a pár. Ebben az utóbbi másfél évnek és a koronavírus-járványnak miatti összezártságnak is szerepe volt a lap szerint. Akárhogy is, Joshi Bharat beadta a válókeresetet.

 

Igen, valóban válunk, és a válópert én indítottam el. Az egymás iránt érzett legnagyobb tiszteletben kellett kimondanunk azt, hogy ez a házasság már nem működik. Ezt mind a ketten tudomásul vettük, de az sosem változik, hogy Csilla továbbra is a lányom édesanyja marad

– nyilatkozta erről Joshi Bharat. A 66 éves műsorvezető a szakítás okait nem szerette volna részletezni, de azt mondta, sok gondolkodás, mérlegelés után született meg a döntés.