.

Jön a fekete leves, december 20-tól olyan dolog jön, ami eddig még soha..Maga Orbán Viktor jelentette be



Orbán Viktor pénteken jelentette be, hogy december 20. után zöld utat kap az 5-11 éves korosztály oltása is. Az első kampányvideó szombaton érkezett meg, amit a miniszterelnök közösségi oldalán osztott meg.


Orbán Viktor a pénteki rádióinterjúban a gyermekek oltásával kapcsolatban elmondta, számítottak rá, hogy a világ nemzetközi tudóstársadalma kinyilatkoztatja a véleményét. Hozzátette, ez egy nagyon fiatal vírus, keveset kísérleteztek rajta. Elmondta azt is, hogy tudományos körültekintésről van szó, szemben azzal, amit az oltásellenesek mondanak.


Nem ugrott bele a világ annak a kérdésnek a megválaszolására sem, hogy akkor gyerekeket lehet-e oltani, hanem kísérleteztek. Senki nem meri anélkül beoltani a fiatalokat, hogy ne tudná kísérleti eredményekkel igazolni ezeket


– részletezte Orbán Viktor.


Most jutott el oda a világ, hogy azt meri mondani egy nagy gyógyszergyártó cég, hogy oltassák be a gyerekeiket. Mi szereztünk kétmillió vakcinát, az első vakcina december 20-án érkezik. Azt tanácsolom a szülőknek, oltassák be a gyermekeiket


– hangsúlyozta a miniszterelnök a szombaton posztolt videóban.


Rusvai szerint az új mutáció okozhatja a járvány ötödik hullámát Magyarországon!


Karikó Katalin is megszólalt a koronavírus új mutációjáról, az omikronról, ami már Európában is felütötte a fejét. Karikó az ATV Híradónak nyilatkozott bővebben arról, mi lesz akkor, ha új oltóanyagot kell gyártani a vírus új variánsa miatt. A tudósnő mellett pedig további szakemberek is megszólaltak.



Jó hírt jelenthet a Sinopharm-vakcinával oltottaknak az, amiről Boldogkői Zsolt molekuláris biológus számolt be a híradónak. Mint mondta, ugyan az omikron csökkentheti az mRNS-vakcinák hatékonyságát a tüskefehérje-mutációi miatt, azonban ez az elölt vírust alkalmazó vakcinákat kevésbé érinti - ide tartozik a kínai vakcina is.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék