.

Azonnal a kórházba szállították és meg kellet műteni Márki Zay Pétert..



Márki-Zay Pétert a hétvégén eltörte a kezét, megműtötték, most kórházbán fekszik – közölte az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje a Telex kérdésére, az esetről később a hivatalos Facebook-oldalán is megjelent egy bejegyzés.

A politikust azután kerestük meg, hogy minden vasárnapi programját többek között a mikulás-gyár meglátogatását és egy estére tervezett Facebook-élő bejelentkezést is. Márki-Zay a Telexnek azt mondta, hogy szombaton Budapesten volt kampányügyben, este pedig a gyerekeivel együtt elment egy csúszdaparkba, ott érte a baleset.

Miután az orvosi vizsgálat megállapította, hogy eltört a keze és meg is kell operálni, vasárnap reggel műtötték meg. A hódmezővásárhelyi polgármestert arról tákékoztatták, hogy a beavatkozás jól sikerült, délelőtt már maga nyilatkozott telefonon nekünk.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék