Leszakadt Rubint Réka bal tüdeje, élet és halál között


Leszakadt Rubint Réka bal tüdeje, élet és halál között



A 20 perc őszintén műsor keretén belül hazugságvizsgálóra kötötték Rubint Rékát. A poligráfnak köszönhetően esélye sem volt a fitnesznagyasszonynak kikerülni a néha igencsak kemény kérdéseket. Arra a kérdésre például, hogy szokott-e magányosan sírni, hogy más ne lássa, igennel felelt, mint ahogy arra a kérdésre is, tartott-e edzést súlyos betegen is. 


A teszt kiértékelése során kiderült: bizony annál a kérdésnél, hogy gyakran fojtja-e el a fájdalmát, hogy másokat kíméljen, kilengett a mutató, ami azt jelzi, ez a kérdés mélyen érintette Rékát.


– Volt olyan élethelyzet, mint Norbi szívműtéte, amikor a gyerekek még picik voltak, én pedig tudtam, Norbinak milyen nagy szüksége van az én életenergiámra. Akkor olyan mennyiségben kapta az antibiotikumot, hogy nagyon lefogyott, szinte kihullott a szemöldöke, a nyelvén nem volt bőr, nem tudott felállni, ezért tolókocsiban tologattam a kórházban. Akkoriban minden nap elmentem futni, és ott üvöltve sírtam. Akkor például nem adtam ki magamból a fájdalmat, csak amikor egyedül voltam – idézte fel Rubint Réka múltjuk egyik drámai időszakát.


Többször menekült meg a halál markából

Rubint Réka azt is elárulta: többször volt halálközeli élménye. 

– Az egyik ilyen volt, amikor egy tüdőgyulladást félrekezeltek, és leszakadt a bal tüdőm. Majdnem összeomlott a keringésem, kaptam egy szív-belhártya gyulladást ezzel egyidőben. Egy hétig voltam egy vákuumgépen, amivel kiszívták a területről a váladékot. Húzós volt – mesélte a 16 évvel ezelőtti drámát.