3 év után egy férfi oldalán látható Suzy..Jolly őrjöng a dühtől?


3 év után egy férfi oldalán látható Suzy..Jolly őrjöng a dühtől?



A népszerű mulatós énekesnő 10 éven keresztül állt egy színpadon volt férjével, mulatós párosuk egyedülálló volt az országban.


Vasárnap este a Muzsika Tv Házibuli Attilával című show-műsorában olyan történt, amire a rajongók már évek óta esélyt sem láttak, hiszen az énekesnő nem egyedül ment színpadra, hanem a műsor házigazdájával, Tilinger Attilával. Suzy boldogan nyilatkozott az előadás után  "Őszinte leszek: már el is felejtettem, milyen az, amikor nem egyedül vagyok színpadon, szerintem Attila is izgult. Nagyon jól sikerült a dal, remélem, a rajongóink szeretni fogják. Biztos vagyok benne, hogy többször is elő fogjuk adni nemcsak televízióban, hanem közös fellépéseken is" – mondta  Suzy, aki a kérdésre, hogy az együttműködést hosszú távra tervezik-e, egyértelműen válaszolt.


"Attila 21 éve a legjobb barátom, három éve vele dolgozom a dalaimon. A barátságunkat pecsételte meg ez a dal, amit mindenféle hosszú távra tervezés nélkül csináltunk meg. Nem tudni, hogy lesz-e még közös dalunk, de a pályámon továbbra is szólóban maradok, Attila pedig producerként segíti a munkámat" – mondta a mulatós királynő.