A Nézőpont szerint most nagyon szeretik az emberek a Fideszt.. hatalmas fölénnyel vezetnek


A Nézőpont szerint most nagyon szeretik az emberek a Fideszt.. hatalmas fölénnyel vezetnek



Még nagyobb fölényben nyerne a Fidesz a Nézőpont Intézet szerint.


A baloldal összesített támogatottsága tovább „kopott” április eleje óta – derül ki a Népőpont közvélemény-kutatásából, melyet a Mandiner tett közzé.



A felmérés alapján július óta ugyan hét százalékponttal, 47 százalékra csökkent a kormánypárt támogatottsága, de baloldali ellenzék népszerűsége is gyengült a nyár során.


„A választások után – a győzteshez húzás sokszorosan megfigyelt jelenségének megfelelően – még erősödött is a Fidesz támogatottsága. Az elmúlt másfél hónapban bekövetkezett egyértelmű csökkenés oka elsősorban a nyugati szankciókra adott orosz válasz miatt emelkedő energiaárak lehetnek, valamint a hatásukra felpörgött infláció és a pesszimista fogyasztói hangulat – fogalmaz a Nézőpont.


Az ellenzék azonban nem tudott profitálni a Fidesz gyengüléséből, a politikai piac egészének csökkenése figyelhető meg – közölték. 


A kutatásból az is kiderült, hogy a Fidesz-tábort elhagyók bizonytalanok lettek, nem ellenzékiek. Ebbe a bizonytalan csoportba, amely immár 11 százalékra nőtt, az egyik pártlistára sem szavazó, de mégis aktív polgárok tartoznak


 – írták.