Ma a SPÁRBAN a biztonsági őr megalázott. Többször nem megyek a spar üzleteibe..


Ma a SPÁRBAN a biztonsági őr megalázott. Többször nem megyek a spar üzleteibe..

"Ma délelőtt a szokásos bevásárlásomat intéztem a fiúkkal a közeli Sparban (8000 Székesfehérvár, Pozsonyi út 10.). 7 hónapos Boti babakocsiban, 2 éves Zsombi motoron, aki csendben, végig mellettem gurulgatott. A biztonsági őr odalépett hozzánk és köszönés nélkül közölte, hogy motorral nem lehet bejönni a boltba. Mondtam neki, hogy másképp nem tudom megoldani, erre sarkon fordult és otthagyott. (Hozzáteszem, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy motorral közlekedett a boltban) Nem telt el 1 perc sem, újra odajött és akkor már erélyesebb hangnemben ismételte el ugyanazt. Megkérdeztem, hogy neki van-e gyereke, mire a válasz az volt, hogy de van és ő fogta a kezét. Mivel a helyzet nem volt számára elég jól érzékelhető, felemeltem a bal kezemet, amiben a bevásárló kosarat fogtam, a jobb kezemmel pedig mutattam, hogy a babakocsit tolom, harmadik kezet eddig nem tudtam növeszteni (pedig esküszöm, hogy többször próbáltam már).

Erre: „Kifogást mindenre lehet találni”. Körülbelül 1 percen belül újra érezhettük odaadó törődését. Ekkor már enyhe rózsás pír borította rendkívül kedves arcvonásait. Utasított, hogy vegyem a kezembe a motort vagy ne vásároljak itt. Ekkor már több vásárló is odalépett, kifejezve felháborodását, hogy ezt mégis hogyan képzeli a biztonsági őr, foglalkozzon a tolvajokkal, inkább segítenie kellene. (Egy kismama elmondta, hogy múltkor egy igen idős hölgyet inzultált, miután az húzós, kerekes kocsival lépett be az üzletbe, mert anélkül járni is alig tud.) Többször kértem, hogy hívja oda az üzletvezetőt, de erre azt mondta, hogy menjek a kasszához és hívassam én oda. Kb. a 4. próbálkozásánál látta, hogy nem fog eltántorítani, ezért elém állt és közölte, hogy a cigányok különbek nálam, büszke lehetek arra, hogy magyar vagyok és hogy ilyen anyjuk van a gyerekeknek, takarodjak ki az üzletből és nem engedett továbbhaladni. Ekkor odaszóltam a hentespultban dolgozó kollégáknak, hogy szíveskedjenek azonnal szólni az üzletvezetőnek, akiktől azt a választ kaptam, hogy mindjárt. Hiába, vevőbarát egy helyről beszélünk. (Egyik vásárlásom alkalmával két vevő arról beszélgetett mögöttem, hogy az üzletvezető terrorban tartja az alkalmazottakat, ezért vannak 2 hetente új pénztárosok). Szerencsére arra jött egy kedves pénztáros hölgy, aki kérésemre szólt az üzletvezetőnek. Az üzletvezető hölgy szintén köszönés nélkül, felhúzott szemöldökkel hallgatta a problémámat, de a biztonsági őr a 3. mondatomnál azt mondta, hogy hazudok és újra otthagyott minket. Az üzletvezető is csak azt hajtogatta, hogy itt szabályok vannak, de a biztonsági őrrel beszél majd az elhangzott durvaságokról. Miután megkérdeztem, hogy 2 éves napi szintű itt vásárlásunk után számít-e még ránk, megengedte, hogy befejezzem a bevásárlást.

Elnézést, bocsánat szavak nem hangzottak el… Egy kedves vásárló, aki a parkolóból jött vissza, mondta, hogy nézzem meg a bejáratra kiragasztott jelzéseket, melyeket le is fotóztam. Lehet, hogy én vagyok tudatlan, de ebből a gördeszka tiltó jelzés nekem nem foglalja magában a kisgyerek műanyag motort.
Felháborítónak tartom, hogy a Spar cégcsoport ilyen, munkájára alkalmatlan, agresszív, erőszakos, intoleráns, embertelen biztonsági őrt alkalmaz. Az üzletvezető eljárása is erősen kifogásolható. Nem engedhette volna meg, hogy a biztonsági őr faképnél hagyjon minket és minimum lett volna egy elnézést kérés. Arra vonatkozóan, hogy nem mehet be kisgyerek motorral, nem tudott mutatni semmi írásos szabályzatot. (A boltban egyébként is rendkívül nehéz a közlekedés babakocsival, mivel körülbelül minden sorban vagy sor végén otthagyott gurulós, töltő polcok vannak. Legutóbb 8 darabot számoltam, viszont egyetlen árufeltöltőt sem láttam akkor dolgozni) Ezért kérem, a Spar cégcsoportot, hogy azonnal indítson belső vizsgálatot az esetemmel kapcsolatban, ellenőrizve az üzlet kamera felvételeit is.
Várom mielőbbi jelentkezésüket az alábbi e-mailen: kaszanikolett1984@gmail.com"