Eldőlt : ekkora nyugdíjemelést akarnak jövőre az időseknek



A Magyar Szakszervezeti Szövetség(MASZSZ) januárra 15 százalékos nyugdíjemelést tart elfogadhatónak, a szövetség nyugdíjas tagozata pedig elvárja, hogy a 160 ezer forint alatti nyugdíjból élőket egyösszegű 50 ezer forinttal sürgősen kompenzálja a kormány – derül ki a MASZSZ  hétfői közleményéből. 


Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke szerint vagy szándékosan elszámolta magát a kormány novemberben vagy nagyot tévedett, amikor 6,1 százalék helyett mindössze 4,5 százalékkal emelte a nyugdíjakat. A szövetség nyugdíjas tagozatának szakértőivel egyeztetve – az elmaradást és a 15 százalékos inflációt figyelembe véve –  az elnök azt tartja korrektnek, ha januárban a nyugdíjakat is legalább 15 százalékkal emeli a kormány. 


A szövetség azt kéri a döntéshozóktól, hogy a 160 ezer forint alatti nyugdíjból élők kritikus helyzetén legalább egyszeri 50 ezer forinttal próbáljon átmenetileg segíteni. Az elnök ezt azért tartja indokoltnak, mert  az Európai Unióban Magyarországon emelkedtek a legnagyobb mértékben az élelmiszerárak, és ez a rezsi drasztikus drágulásával együtt a kisnyugdíjasok számára elviselhetetlen teher.


A nyugdíjjal kapcsolatban korábban megírtuk, hogy noha a decemberi járandóság hamarabb érkezik, utána sokáig nem kapnak pénzt az idősek. 2023-ban az első apanázs csak január 12-én jön majd, addig pedig valahogy ki kell húzni. Érdemes átgondolni a költekezést, pont ezekben az inflációval terhelt időszakban.


Varga Mihály is megszólalt a 2023-as nyugdíjról. Szerinte a kormány a szankciós inflációtól teszi függővé, mennyi pénzt kapnak majd a már nyugalomba vonult emberek.


Óriási bajban vannak egyébként az idős magyarok, nem elég mindenre a nyugdíjuk. Az Eurostat adatai rámutattak: 2021-ben az egyedül élő 65 év felettiek 43,4 százaléka egyáltalán nem tudott volna megbirkózni egy váratlan kiadással. A statisztika szerint 2017-ben, ’18-ban és ’19-ben ez az arány még 31-33 százalék körül mozgott, 2020-ra viszont a 65 év feletti egyedülállók 46,5 százalékát érintette a probléma. 


És ha mindez nem lenne elég, nagyon úgy fest, hogy a jelenlegi szerkezettel fenntarthatatlan a nyugdíjrendszer. A Portfolio cikke alapján írtunk arról, nyugdíjreform előtt állunk, valószínűleg 2025-től megemelik a nyugdíjkorhatárt Magyarországon. A magyar nyugdíjkiadások a GDP mintegy 8 százalékának megfelelő 2019-es értékről 2070-re jelentősen, a GDP 12 százaléka fölé emelkednek az Európai Bizottság értékelése szerint. Ez ebben a formában hosszabb távon igen magas fenntarthatósági kockázatot hordoz magában.