Hat évet kapott a volt barátnője szemeit kinyomó Gy. Attila, de aligha jön ki élve a fegyházból


Hat évet kapott a volt barátnője szemeit kinyomó Gy. Attila, de aligha jön ki élve a fegyházból



Hat év fegyházra és hat év közügyektől eltiltásra ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság az exével való korábbi balhéja miatt azt a Gy. Attilát, aki tavaly februárban bosszúból kinyomta a 22 éves volt barátnőjének, Gabriellának mindkét szemét. A lány teljesen megvakult.


Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntettének kísérletében és társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt elítélt férfi feltételesen sem bocsátható szabadlábra. A társait felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság.



Gy. Attila másik ügyét, amelyben puszta kézzel nyomta ki a volt párja szemét, később tárgyalják majd. Ebben tényleges életfogytiglant kért rá az ügyészség.


De nézzük, hogy miért is kapta ezt a hat évet Gy. Attila. Az ítélet szerint 2020 júliusában érzelmi kapcsolat alakult ki közte és a későbbi áldozata Gabriella között. A férfi három évvel ezelőtt találkozót beszélt meg a lánnyal a kemecsei lakóhelyén, a korábbi tartozásai rendezése miatt.


Gy. Attila két ismerősével, az ügy két másik vádlottjával érkezett a találkozóra. Itt a férfi beszélgetni kezdett Gabriellával, majd megállapodtak abban, hogy Nyíregyházára utaznak együtt. A lány azonban Nyíregyházán jelezte, hogy mégis szeretne inkább hazamenni, de a férfi ezt nem engedte meg neki. Az autóban befogta a száját, és közölte vele, hogy nem mehet sehova.



Amikor a lány megpróbált az autóból kiszállni, Gy. Attila  lenyomta őt az ülésre, ezt látta két cinkostársa is. Két nappal később Gy. Attila az egyik vádlott társával és Gabriellával Berettyóújfaluba ment, ahol a nőnek sikerült megszöknie és segítséget kérnie egy boltban.


Ezt megelőzően Gy.Attila 2020. december 13. és 14. napjain is megverte és megrugdosta a lányt, aki telefonon hívta a nagybátyját, hogy vigye el a férfitől. Amikor rokonai az esti órákban érte mentek, a lány beszállt hozzájuk az autóba, azonban a férfi kinyitotta a kocsi ajtaját,majd  kirángatta őt az autóból, földre lökte és megrugdosta. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész, a vádlottak és a védőik is fellebbeztek.


Gy Attilának egy másik eljárásban tárgyalják majd azt a tavaly februári ügyét, amelyben megvakította Gabriellát. Ekkor a férfi kihívta beszélgetni a lányt az udvarra, de vitába keveredtek. A férfi megragadta a nőt. és a családi ház közelében lévő üres telekre vonszolta, ahol ölési szándékkal fojtogatni kezdte.


A nő próbált védekezni, kiabált és a férfi ujjait is megharapta. Ekkor a Gy. Attila nagy erővel, puszta kézzel kinyomta a nő mindkét szemgolyóját, amitől a lány elvesztette az eszméletét. A férfi úgy gondolta, hogy az  áldozata meghalt, ezért felhagyott a bántalmazással.


A nő korábbi kiáltozására ekkor értek a helyszínre a szomszédok, láttukra a férfi  elszökött a helyszínről, de a hatóságok napokon belül elfogták. A nő életét az mentette meg, hogy azonnal kórházba szállították, de a látását elveszítette. Az ügyészség tényleges életfogytiglant kért ebben az ügyben a többszörös erőszakos visszaeső férfire.