Halálos betegségéről tett vallomást Pásztor Erzsi. Még a legnehezebb időszakokban is próbál derűs maradni


Halálos betegségéről tett vallomást Pásztor Erzsi. Még a legnehezebb időszakokban is próbál derűs maradni



Az élet egyik legnagyobb ajándékának a humort tartja Pásztor Erzsi, aki még betegágyán is igyekezett megőrizni a rá jellemző derűt. A Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművész minderről a Duna Ridikül című műsorában mesélt, amelyben a nevetésről beszélgettek, ami még a nehéz helyzeteken is át tudja segíteni az embert.


Pásztor Erzsi a legnehezebb időszakokban is próbál derűs maradni (Fotó: Bánkúti Sándor)

A színésznő maga is derűt sugárzó emberekkel szereti körbevenni magát, az életében pedig a humor, a szakmájában pedig az önirónia is fontos szerepet játszik – mondta a nevetés éltető erejét taglaló Ridikül adásában a kamerák előtt.


Még élete legnehezebb szakaszában, betegsége idején is arra törekedett, hogy megőrizze pozitív életszemléletét.


„Elzárkóztam, de úgy, hogy velem volt Karinthy kötete, az ő munkássága ugyanis derűt, örömet jelent nekem. Halálos beteg voltam, nem volt egyszerű. Amikor már jobban éreztem magam, engedtem csak közel magamhoz mindenkit” – mesélte a műsorban a Szomszédok legendás Janka nénije.