Hatalmas a baj, mélyaltatásba helyezték Gálvölgyi Jánost. Megszólalt a felesége


Hatalmas a baj, mélyaltatásba helyezték Gálvölgyi Jánost. Megszólalt a felesége



 Nagy a baj, intenzív osztályra került Gálvölgyi János. A színművész szerda délelőtt lett rosszul, a családtagjai pedig azonnal hívták a mentőket, amikor látták, hogy komoly veszélyben van. Az ország egyik legnépszerűbb művészét jelenleg kórházban ápolják, lélegeztetőgépen van, mélyaltatásban – tudtuk meg a családtól.


– Meg tudom erősíteni. Ma délelőtt lett rosszul, nehezen vett levegőt, kihívtuk a mentőket. Ők viszont az adatok felvétele után több mint egy órával sem érkeztek meg, ezért a lányomék vitték be autóval a kórházba – mondta elcsukló hangon a Blikknek Gálvölgyi Judit.



A mentőszolgálat szerint a mentősök úgy ítélték meg, hogy a művész nem volt közvetlen életveszélyben, de vizsgálják, hogy ez szakmailag helyes döntés volt-e – tudta meg az RTL-Klub. Gálvölgyi a csatornának nyilatkozó lánya elmondta, hogy az édesapja félrebeszélt, amikor kórházba szállították, ott pedig folyamatos oxigénellátást kapott.


– Gyakorlatilag úgy hoztam át a városon, hogy mellettem ült az anyósülésen, s mi tartottuk két oldalról a nővéremmel vezetés közben, mert annyira rosszul érezte magát – mesélte Dóra.


Az állapotáról szerda késő délutánig a család nem kapott információt.


– Nem tudjuk, mi baja van, nekünk sem mondtak semmit. Már délelőtt rosszul érezte magát – fogalmazott elcsukló hangon a feleség, aki kétségbeesve tapasztalta, hogy a színésznek légzési nehézségei vannak. – Amikor a lányomék autóba rakták, alig kapott levegőt, de még az eszméleténél volt. Nagyon aggódom érte, nem tudom, mi lesz velünk – tette hozzá Judit.



A Fidelio kulturális portál a művészhez közeli forrásból úgy értesült, hogy a kezelőorvosai tüdőembóliát diagnosztizáltak Gálvölgyinél.


A 74 éves színész alig néhány héttel ezelőtt a Blikk TV Címlapsztori című műsorában beszélt arról, hogy sokszor megfordul a fejében a gondolat, mi lesz, ha történik vele valami.