Megszületett a döntés Lang Györgyi temetése kapcsán


Megszületett a döntés Lang Györgyi temetése kapcsán



 Lang Györgyi hosszú betegeskedés után otthonában, barátai és családja körében, álmában halt meg május 20-án. A tragédia a megrázta a magyar zenésztársadalmat. Most kiderült, nyilvános temetése nem lesz az énekes, színésznőnek.

Szombaton  meghalt Lang Györgyi . A Pa-dö-dő együttes énekese hosszú betegség után otthonában, barátai és családja körében, álmában halt meg. Azóta megteltek a közösségi oldalak a képeivel, és volt kollégái, barátai is itt búcsúztak tőle.

Azonban, mint kiderült nyilvános temetést nem szervez a család. Lang Györgyi életében nem is szerette a szomorú dolgokat, így nem lesz hagyományos temetése.

Nem lesz temetése, legalábbis a hagyományos értelemben vett, nyilvános temetése nem. Elbúcsúzunk majd tőle, de úgy, ahogyan ő szerette volna, vidáman, nevetve, sztorizgatva. Györgyi gyűlölte, ha sajnálják, magával a temetés intézményével sem tudott mit kezdeni, így semmilyen össznépi szomorkodást nem akart, és ezt a mi tiszteletben tartjuk majd

– tudta meg a Blikk Lang Györgyi egyik közeli ismerősétől.

Lang Györgyinél 28 éves korában sclerosis multiplexet diagnosztizáltak, évek óta kerekesszékkel közlekedett. 2021 decemberében sztrókot kapott, aminek következtében beszédközpontja sérült, jobb karja pedig lebénult.

Lang Györgyi évtizedekig lépett fel együtt Falusi Mariann-nal, aki Dés László és Bereményi Géza  Ez a hely  című szerzeményével búcsúzott néhai zenésztársától.