Éhségsztrájkba kezdhetett Galambos


Éhségsztrájkba kezdhetett Galambos



Két héttel ezelőtti bevonulása óta először találkozott az ügyvédje személyesen Galambos Lajossal. Mint azt a Blikknek elmondta, védence fizikálisan szemmel láthatóan sokkal rosszabb állapotban volt, mint amikor legutóbb látta, lelkileg azonban sikerült erősnek maradnia.



Mint azt lapunk is megírta, több halasztási kérelmét is elutasította a bíróság, így végül be kellett vonulnia a baracskai börtönbe a trombitaművésznek, hogy megkezdje 3 év 6 hónapos büntetését, amit víz-, gáz- és áramlopás miatt szabtak ki rá.


Bevonulása óta az ügyvédje csak telefonon tudott vele beszélni, hiszen néhány napra a büntetés-végrehajtás központi kórházába is átszállították Berettyóújfalura, hogy alaposan kivizsgálják.


– Már a rabok mindennapi életét éli Baracskán. Hajnali fél ötkor van ébresztője, este nyolc órakor takarodó. Mivel az egészségi állapota nem engedi, munkára még nem osztották be, pedig úgy biztosan gyorsabban telnének a napok – mondta lapunknak dr. Csontos Zsolt nem sokkal azután, hogy kilépett a baracskai börtön kapuján. – Sokat beszélgettünk a benti állapotokról. Elmesélte, hogy a bv. munkatársai szigorúak vele is, mint mindenki mással, de emellett korrektek és igazságosak. Kérdeztem tőle, érte-e bent bármi atrocitás vagy sérelem, ami miatt nekem, mint az ügyvédjének, fel kell lépnem, de határozottan azt mondta, semmi ilyesmit nem tapasztalt. Persze, találkozott már a többi rabbal is, akik felemásan fogadták. A legtöbben barátságosak voltak és beszélgettek vele, néhányan azonban pikírt, bántó beszólásokat címeztek neki, mint például: „Most majd neked fújják el a nótádat” vagy „Mennyiért adod az áramot?” Sajnos, a börtön­élet egy külön világ, ezzel nem lehet mit kezdeni, magára van hagyva. Saját magának kell megtalálnia és kiharcolni a helyét a hierachiában. Alkalmazkodnia kell minden helyzethez, még ha ez nehéz is...”


Azt is megtudtuk az ügyvédtől, hogy vele bármennyit beszélhet a hivatalos bv-telefonján a mulatós­sztár, a kapcsolattartóként megjelölt családtagokkal azonban csak korlátozottan kommunikálhat.


– Heti 50 percet beszélhet, az pedig igencsak kevés, ha az embernek testvére és gyerekei vannak. Hamar lepörög az az ötven perc, és akkor nem marad más hátra, mint a levelezés. Bár az elég vontatott: volt olyan ügyfelem, akinek négy hét után sem hagyta el a bv-t a megírt levele... Egyébként ezekbe a telefonbeszélgetésekbe joga van a bv-nek belehallgatni. Egyrészt azért, hogy nem árul-e el olyan titkot, amely veszélyeztetné az ő ítélet-végrehajtását, másrészt azért, hogy a megadott személyeken kívül kapcsolatba lépnek-e másokkal is.


Azt is megtudtuk még, hogy havonta mindössze kétszer vásárolhat magának Lajcsi a börtön kisboltjában, a bv-számlájára feltöltött pénzt költheti el.


– Eddig egyszer volt a boltban, de alig vett magának valamit, hiszen semmi étvágya, szinte érintetlenül küldi vissza az ételt is, amit naponta háromszor kap – tette hozzá az ügyvéd.