Csaknem öt hónap után találták meg annak a 17 éves fiatalembernek a holttestét, aki még január másodikán tűnt el a Tiszában – tudta meg a Blikk. Pozák János és három társa még január 2-án indult horgászni a folyóra Tiszaburánál, ám egy szerencsétlen mozdulatnak köszönhetően véletlenül a vízbe borultak. Ketten még az utolsó pillanatban ki tudtak evickélni a partra, ám a 32 esztendős Rostás Gyula még azóta sem került elő. Információink szerint Jánost május 17-én találták meg a tiszaroffi kompnál, értesüléseinket pedig a rendőrség is megerősítette.
Lapunknak sikerült megtalálni a férfit, aki kiemelte a holttestet, ezzel esélyt adva családjának arra, hogy méltóképp eltemethessék szegényt.
– Éppen egy csónakmotort javítottam a stégemnél, amikor uszadékfákat láttam a víz tetején. Egy párat fel is húztam, és először egy tuskónak hittem a lebegő holttestet is. A csáklyával kicsit odébb toltam, ekkor a kezét is megláttam, majd beleakasztottam a ruhájába, hogy ki tudjam emelni. Hirtelen azt hittem, hogy csak egy bábu, aztán sokkolt a valóság – emlékezett vissza munkatársunknak a helyszínen Villás Zsolt. A horgászturisztikai központban túravezetőként dolgozó férfi itt nőtt fel, és már gyerekkorában is talált egy holttestet a Tiszában.