Most érkezett! Galambos Lajos ügyvédje erősítette meg a szomorú hírt


Most érkezett! Galambos Lajos ügyvédje erősítette meg a szomorú hírt



„Az ügyfelem természetesen nem a bevonulása óta igényli a különleges étrendet, már hosszú hónapokkal előtte is speciális diétán volt. Ennek a lényege, hogy az általa fogyasztott ételeket hosszú, 8-10 órán keresztül sütik, főzik, konfitálják, speciális eszközöket használva. Nyilvánvaló, hogy börtönkörülmények között nem lehetséges és elvárható, hogy megkaphassa” – fogalmazott a lapnak dr. Csontos Zsolt.


„Lajcsi először megpróbálkozott a benti koszttal, de nem tudta lenyelni a szilárd ételt. Ezután kérvényezte, hogy turmixolják le neki, de abban az állapotban olyan undort keltő lett, hogy inkább nem kért belőle. Ezért találta ki, hogy például a teájába tesz zsírt, és azt issza meg, hogy kalóriához jusson.”

 

Már korábban is információink voltak arról, hogy a zenész egészségi állapota egyre rosszabbodik és nehezen birkózik meg a börtön körülményeivel. Az étkezési nehézségek tovább rontanak a helyzeten, és ügyvédje komor hangnemben nyilatkozott ezzel kapcsolatban:


„Nincs bent mérlegelés, legalábbis Lajcsi még nem találkozott ilyennel, így nem tudja, hogy mennyivel lett soványabb az elmúlt időszakban.„


 


– eszerint a zenész azt sem tudja, mennyit fogyhatott az elmúlt időszakban. Az ügyvéd így folytatta:


„De az bizonyos, hogy egészségileg nem tesz jót neki (ahogy senkinek sem tenne) ez a komoly probléma. Én ugyan nem vagyok orvos, de ha így folytatódik akkor 3-4 hónap múlva komoly egészségkárosodást szenvedhet, amit nem biztos, hogy valaha ki fog heverni. Igen komoly tehát a tét. De fontos megjegyezni, hogy az ügyfelem azt üzeni: ez nem éhségsztrájk a részéről!”