A Blikk információi szerint Bálint Antónia és jogász párja szakítottak, kihűlt a szerelem. Az egykori szépségkirálynő és párja kapcsolata hónapok óta válságban volt, és már nem tudták megmenteni.
- Bár van párom, nem vagyok férjnél, és ki tudja, lehet, nem is leszek soha.Sok időt voltam egyedül, de sosem töltöttem el tíz éveket férfiak mellett. Sokáig nem tudtam elképzelni, hogy valakivel akár öt vagy tíz évig együtt tudjak lenni. Elképzelhetetlen volt az egész számomra – nyilatkozta a férfiakhoz fűződő viszonyáról tavaly Endrei Judit műsorában Antónia
Igaz, figyelmezető jel lehetett, hogy munkatársaink néhány hete egy rendezvényen összefutottak Antóniával és kedvesével, s úgy tűnt, hűvös közöttük a viszony, még egy közös képre sem akartak összeállni.
A jelek szerint szakíthattak:
– Úgy tudom, nemrég szakított a párjával Antónia.Megviselték a történtek, de igyekszik továbblépni és a munkájára, valamint a lányára koncentrálni - mondta a lapnak az informátor.
A pár egyik ismerőse szerint már hónapok óta voltak nehézségeik.
– Sokáig nagyon stabilnak és biztosnak tűnt a kapcsolatuk, Antónia ezért is merte a nyilvánosság előtt is vállalni a szerelmét, illetve egy-egy meghitt fotót közzétenni a közösségi oldalán.Az utóbbi hónapokban azonban egyre több gondjuk lett, és feszültté vált közöttük a viszony.Próbálták megoldani a problémáikat, de belátták, hogy képtelenek rá, ezért máshol kell keresniük a boldogságot – mondta az ismerős.