Ez a férfi ma elkapott egy kislányt, aki kizuhant az ötödik emeletről



Mattia Aguzzi arra lett figyelmes, hogy kiabálnak egy házban, majd meglátta miért: egy kislány lógott a párkányon.


Egy 37 éves torinói bankárt hősként ünnepelnek Olaszországban, miután csodával határos módon elkapott egy kisgyermeket, aki szombaton kiesett a lakásuk ötödik emeleti erkélyéről – írja a CNN.


Mattia Aguzzi elmondta, a barátnőjével éppen egy pékségbe mentek, amikor meghallotta, hogy egy férfi segítségért kiabál egy emeleti lakásból. Utána azt is meglátta, mi a baj: egy kislány a párkányon lógott.


„Elkezdtem üvölteni neki, hogy maradjon nyugton, és menjen vissza a házba, de nem hallotta. Amikor láttam, hogy elengedte a párkányt, odaléptem ahova számítottam rá, hogy esni fog. Amikor a karjaimba esett mindketten a földre zuhantunk” – mondta.


A kislány szülei nem sokkal később az utcára jöttek, a mentők pedig kórházba vitték a kislányt, aki túlélte a landolást. A férfi azt is elmondta, a szülők sokkos állapotban voltak, de a kislány „jól van”.


Torinó polgármestere, Stefano Lo Russo szerint állami kitüntetés járna a hős bankárnak, Georgia Meloni olasz miniszterelnök pedig köszönetet mondott neki.