Már két hete nem adott életjelet Beat. Meghalhatott egyes források szerint



Az év eleje felé Beat több botrány középpontjába is került, ami megítélését igencsak csorbította. Rosszakaróinak száma is megugrott, amit nem is lehetne jobban szemléltetni mással, mint a hamis halálhírekkel, amiket pár hete terjesztettek róla. Arról, hogy elhunyt, még ő maga sem tudott, így meglepték a hírek. Barátai számára azonban, a hírek utáni eltűnése kifejezetten aggasztónak bizonyult.


Komolyan aggódni kezdtek, ugyanis az elmúlt két hétben egyáltalán nem adott életjelet magáról. Se Facebook, se TikTok oldalán nem jelentkezik, de még a telefont se veszi fel barátainak. Azt remélik, hogy az eltűnése betudható egy kommunikációs csendnek, közösségi élettől való elvonulásnak.


Ez a viselkedés nem áll tőle elképesztően távol, hiszen már volt rá példa a múltban. Barátai elmondása alapján, ilyenkor senkivel sem beszél, teljes magányba vonul.


Az utóbbi időben terjesztett hamis halálhíre mellett, van egy másik aggasztó dolog is. Elvonulása előtt Facebook oldalán megosztotta egyik dalát, a Mindenkinek van egy álma című szomorú hangulatú balladát, melyhez egy fekete-fehér videót csatolt. A baljós dal soraiban a következők olvashatók:


„Mert a jóból és a rosszból mindenkinek jár,


az élet iskolájában az Isten a tanár.


Aztán majd jön a halál, a választás itt nem az ördögé,


ha jó voltál a földön, fent is várnak a jók közé.


Tudom már az ég a határ, az élet után halál.


De én az életet választom,


de mi van akkor bátyja, hogy ha el kell mennem fiatalon?


Ezt mond meg nekem, s ha meghalok testvér, sok virágot hozzál nekem.”


Csak remélni tudjuk, hogy ezek véletlen egybeesések és Beat feláll a látszólag depresszív időszakából. Addig is reméljük, hogy következő felbukkanása során egy sokkal derűsebb énjét látjuk majd viszont.