Válik Oláh Gergő és felesége.. Pár hónapja még beszólt mindenkinek, aki elválik, most meg...


Válik Oláh Gergő és felesége.. Pár hónapja még beszólt mindenkinek, aki elválik, most meg...



Oláh Gergő és felesége, Niki 17 éve házasok, és öt gyereket nevelnek. Noha máig kitartanak egymás mellett, nem tagadják, hogy az ő házasságuknak is voltak komoly mélypontjai, amikor a válás is opció lehetett volna közöttük, ám mégsem ezt az utat választották.


Manapság saját házasságuk történetén keresztül igyekszik segíteni hasonló helyzetben lévő pároknak Gergő és Niki. Az énekes házassága azért is lehet sokak számára inspiráló, mert ők is megjárták a hadak útját, és ha nem a megoldásra koncentrálnak, mára talán már külön utakon járnának.


- Ennyi idő alatt nagyon sok mindent átéltünk együtt és nem tagadom, nálunk is voltak komoly mélységek, amikor a válás is felmerült mint lehetőség. Akkor azonban úgy döntöttünk, hogy nem a feladásra, hanem a megoldásra és egymásra koncentrálunk, így sikerült visszakormányoznunk a kapcsolatunkat abba az irányba, ami mindkettőnk számára jó. Rengeteg válásról hallunk mostanában, és azt látjuk, hogy a kapcsolatokat sokan nem becsülik meg kellőképpen, veszélybe került a házasság fogalma – kezdte a Blikknek Oláh Gergő, aki feleségével járja az országot, hogy más pároknak segítsenek a saját példájukon keresztül.


Az előadásuk nem véletlenül viseli a boldog házasság nyomában címet, hiszen azt vallják, ők is folyamatosan keresik az utat és együtt fejlődnek a mai napig.