A gyász képes elmosni a határt valóság és emlék között, de amit Kelly átélt, az teljesen más volt.
Tisztán felismerte a férje hangját.
Minden apró árnyalatát, minden halk suttogását megőrizte az emlékeiben.
Csakhogy Jeremy már két éve nem volt az élők között.
Ezért amikor hirtelen meghallotta a hangját—éppen a lánya szobájából—minden porcikája megfeszült.
A hideg végigfutott a hátán, miközben mozdulatlanná dermedt, szíve hevesen dübörgött.
Vett egy mély levegőt, és remegő kézzel kinyitotta az ajtót.
Sophia ott feküdt békésen a kiságyában, szorosan magához ölelve kedvenc plüssmackóját.
De ahogy Kelly belépett, a hang újra megszólalt. Tisztán, élesen: „Örökre szeretlek.”
A pánik azonnal rátört. Kapkodva körbenézett—az ablakok zárva voltak, rejtett hangforrást sem látott.
Megőrült volna? A gyász végleg megtörte?
Reszkető ujjai a mackóhoz értek, és óvatosan megnyomták.
Ismét ugyanaz a mondat csendült fel: „Örökre szeretlek.”
Ekkor emlékképek villantak be. Egy születésnapi ajándék.
Egy mackó, amelyet anyósa, Gloria adott Sophianak néhány nappal korábban.
Akkor alig figyelt rá—Jeremy nélkül egy újabb születésnapot átvészelni éppen elég fájdalmas volt. De most válaszokat akart.
Amikor szembesítette Gloriát, a nő vallomása mindent feltárt.
„A házassági fogadalmából vettem ki a hangját” – mondta halkan.
„Azt akartam, hogy Sophia hallhassa az apját. Hogy legyen valami, ami tőle maradt.”
Kelly szemét elhomályosították a könnyek.
A döbbenet. A fájdalom. A szeretet.
Nem tudta eldönteni, haragudjon-e vagy hálás legyen, de amikor azon az estén csendben figyelte alvó kislányát, egy dolgot biztosan érzett—Jeremy nem tűnt el.
Ott élt Sophia tekintetében, nevetésében, és most már a mackó puha hangjában is.
Ahogy Kelly ismét megnyomta a játékot, a szobát ismét a férje szavai töltötték meg: „Örökre szeretlek.”
A könnyek végigcsorogtak az arcán, de hosszú idő után először nem érezte magát olyan egyedül.
Az elhunyt szeretteink olyan mély sebeket ejtenek bennünk, ami soha nem múlik.. elfogadjuk, és úgy teszünk, mintha feldolgoztuk volna, de nem lehet ezt a veszteséget feldolgozni..Megtanulunk együtt élni a fájdalommal..
