Amikor 2011 márciusában a 9,0-es erősségű földrengés nyomán hatalmas cunami sújtotta Japán északi partvidékét, az Iwate prefektúrában fekvő Ócucsi városa is a hullámok martalékává vált. Az áldozatok között volt Júko, Takamacu Jaszuó felesége – a nő, aki élete középpontját jelentette. Azon a végzetes napon közel 20 000 ember tűnt el, és sok család fájó szívvel tartotta meg a temetést hozzátartozója maradványai nélkül.
Jaszuó azonban képtelen volt elfogadni, hogy felesége örökre a tenger mélyén maradjon. Hónapokig járta a partvonalat a mentőcsapatokkal, majd fogadalmat tett: ha Júko odalent van, ő maga fogja megkeresni. 56 évesen búvárengedélyt szerzett, és azóta is minden héten alámerül a hideg Csendes-óceánban. A sós víz mélyén, a roncsok és iszap között keresi felesége nyomát – újra és újra, immár több mint 14 éve.
A merülések között Jaszuó leveleket ír Júkónak, virágokat hagy a parton, és hisz abban, hogy felesége még mindig „arra vár, hogy megtalálják.” Számára a keresés nemcsak fájdalom, hanem szeretet és hűség kifejezése is.
Az idő múlik, de Jaszuó küldetése változatlan: a szerelem, amely egy cunamit túlélt, a tenger mélyén sem halványul el.
