Dagad a Megasztár botrány: Mikes Zsüliett szerint megalázta őt a TV2!



Tegnap este ment le a Megasztár első középdöntője, amelyben összeállt Tóth Gabi és Marics Peti élő műsoros csapata is. Az este során színpadra állt Mikes Zsüliett is, aki Marics Peti csapatába került a válogatók alatt. Zsüli Vandával párbajozott az élő műsorba való továbbjutásért, ahol végül Vanda szerepelt jobban. Zsüli azonban nem értett ezzel egyet és szó szerint kiviharzott a Megasztár stúdiójából. Ezzel még semmi probléma nem lett volna, azonban ezután a TV2 túl messzire ment! 

Ezt követően ugyanis a csatorna itt nem állt meg és azt is adásba tették, ahogyan a mosdóban zokog, levegőt kapkod, miközben Herceg Erika próbála őt nyugtatni. Sokak szerint azonban ennek már nem kellett volna adásba kerülni, mivel ezzel már megalázták a lányt. Ezt maga Zsüliett is kifejtette közösségi oldalán, aki nagyon kiakadt a TV2-re:

"Kellemetlenül ért és megviselt, hogy olyan felvételt játszottak be rólam, amit nem kellett volna – egy pánikroham közben, egy női mosdóban történt jelenetet, ahol ráadásul egy férfi kamerás volt jelen. Ez számomra rendkívül megalázó élmény volt. Fontosnak tartom tisztázni, hogy a duettpartneremmel teljesen jó kapcsolatban vagyunk, mindent megbeszéltünk egymással. Azok a kijelentések, amik a műsorban elhangzottak rólunk vagy tőlünk, nem tükrözik a valóságot. Erről azonban sajnos nem mondhatok el többet. Köszönöm a lehetőséget, de mostantól szeretnék a saját lelki békémre és fejlődésemre koncentrálni ." - írta közösségi oldalán Zsüli, aki többet nem is szeretne tévés tehetségkutatóban indulni.