Feltárnák az elmúlt évtizedek gyermekvédelmi bűncselekményeit, az áldozatoknak pedig teljes körű anyagi és erkölcsi kártérítést biztosítanának.


 

A gyermekvédelmi rendszer működési költségvetését 20 százalékkal növelnék. A gyermekvédelmi és szociális szektorban azonnali 25 százalékos béremelést hajtanának végre, a fizetéseket pedig inflációkövetővé tennék.


Az idősek és a rászorulók támogatását is növelnék


Megőriznék a 13. havi nyugdíjat, és bevezetnék a nyugdíjas SZÉP-kártyát, amely évente legfeljebb 200 000 forintos támogatást jelentene. Célzottan megemelnék a 120–140 ezer forint közötti nyugdíjakat, az időskorúak járadékát pedig megdupláznák.


Az otthonápolási díjat 50 százalékkal emelnék, és 20 000 új férőhelyet hoznának létre korszerű idősotthonokban. A program kiemelten foglalkozna a fogyatékossággal élők, a nők és a roma közösségek támogatásával is.