Matolcsy Györgyöt kihallgatták a vád: hivatali visszaélés



Hivatali visszaéléssel gyanúsítják Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökét és további hat embert, írja a HVG az Országos Rendőr-főkapitányság válasza alapján.

Simor András korábbi jegybankelnök a választás után arról beszélt az ATV-ben, hogy a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyeletért felelős volt alelnöke 2023-ban nyomást gyakorolt az Erste Bankra, hogy távolítsák el őt a bécsi Erste Group felügyelőbizottságából. Állítása szerint 2023 decemberében behívták az Erste Bank Magyarország vezérigazgatóját, Jelasity Radovánt az MNB központjába, leültették egy ablaktalan, szűk szobában, és az egyik alelnök közölte vele, hogy ameddig Simor az Erste Bank bécsi felügyelőbizottságának tagja, addig a bankfelügyelet „rendkívül szigorúan és nagyon kellemetlenül” fog eljárni az Erste Bank Magyarországgal.


Simor végül néhány héttel később magától lemondott a posztjáról, és szerinte csak azért nem tettek feljelentést az ügyben, mert nem tudták volna bizonyítani az esetet. Az MNB mostani vezetése az áprilisi interjú megjelenése után vizsgálatot indított az ügyben, majd feljelentést tett.

A rendőrség a HVG-vel azt közölte, hogy a tavasszal indult nyomozás során az MNB-től és az Erste Banktól is beszereztek dokumentumokat, majd kedden hét személyt hallgattak ki a nyomozók gyanúsítottként, köztük az MNB volt elnökét. Mind a hét személyt hivatali visszaéléssel gyanúsították meg, majd mindegyikük házában házkutatást tartottak, illetve adatokat mentettek le az eszközeikről. Az ügy vizsgálata tovább folyik a gyanúsítottak szerepének teljeskörű tisztázása érdekében.

Matolcsy egy szeptemberi videójában úgy reagált, hogy ő nem volt jelen olyan megbeszélésen, ahol megfenyegették volna az Erste Bank magyarországi vezérigazgatóját, senkit nem biztatott ilyen megbeszélésre, és nem is tudja elképzelni, hogy az ő vezetése alatt az MNB-nél ilyesmi előfordulhatott volna.

„Simor Andrásnak az osztrák Erstében betöltött tisztségével összefüggő döntésekre nekem nincs és nem is volt ráhatásom. Személyesen nem ismerem”