Eredeti, erdélyi hagyományok szerint készült burgonyás kenyér


Eredeti, erdélyi hagyományok szerint készült burgonyás kenyér



Te kóstoltad már az erdélyi hagyomány alapján, burgonyával készült kenyeret? Ha még nem, akkor most saját magad is elkészítheted az alábbi recept segítségével!

Hozzávalók:

1/2 kg burgonya
550 g liszt
150 ml forralt víz
2 teáskanál só
2 evőkanál olaj
1 teáskanál cukor
1 tasak száraz élesztő

Elkészítés:

Mossuk meg a burgonyát, forraljunk fel vizet egy kis sóval, ha felforrt beletesszük a krumplit. Keverjük össze a száraz élesztőt a cukorral, és 4 evőkanál krumplis vizet, és 1 evőkanál lisztet, majd hagyjuk a keveréket állni.
Hámozzuk meg a burgonyát, és pürésítjük. Keverjük össze a tört krumplit liszttel, majd jól dolgozzuk össze.Keverjük bele a sót, és kezdjük el gyúrni a tésztát.
Dagasztáskor adjunk hozá 2 evőkanál olajat. Miután állapodik  a tésztánk, gyúrjuk át egy munkalapon 10 percen keresztül. Ezután hagyjuk a tésztát 40 percig kelni egy olajozott tálban, amelyet előtte lefóliáztunk.
Ha letelt az idő, vegyük ki a tésztát, és tegyük rá egy jól meglisztezett munkalapra. Majd fedjük le egy öntöttvas fazékkal. Legalább 1 órán keresztül fog kelni.
Miután a kenyér megnőtt, megformázzuk, és beletesszük a tepsibe. 40 percig sütjük, az első 20 percben ne nyissuk ki a sütőt! A második 20 percben kinyithatjuk a sütőt, és megkenhetjük forró vízzel a kenyér tetejét, hogy kérge pirosra, és ropogósra süljön. Ezt összesen kétszer ismételjük meg!
A megsült kenyeret kivesszük, konyharuhába csomagoljuk, majd 1 óra múlva, amikor már teljesen kihűlt, fogyaszthatjuk.